Létrehozva: 2021.08.14.

Benkő Tibor: hazafias honvédelmi nevelést kell nyújtani

A honvédelmi miniszter szombaton köszönetet mondott Nyíregyháza városának és a Nyíregyházi Egyetem vezetőségének az együttműködésért.

A jövő nemzedékéről hazafias honvédelmi nevelést nyújtva kell gondoskodni a mai fiatalokról. Ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondta szombaton Nyíregyházán, a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes átadásán.

A tárcavezető köszönetet mondott a város és a Nyíregyházi Egyetem vezetőségének az együttműködésért, amelynek eredményeként az egyetemi campus egyik kollégiumának épületében sikerült létrehozni a Debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium itteni telephelyét.

Benkő Tibor hangsúlyozta, elengedhetetlen a fiatalok hazafias honvédelmi nevelése.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium átadásán Nyíregyházán 2021. augusztus 14-én. MTI/Vajda János

„Fontos, hogy elkötelezettek legyenek hazájuk iránt, s elődeink példáját követve, rájuk is fel lehessen nézni” – emelte ki, hozzátéve, olyan fiatalokat várnak, akik képesek az utánpótlásra a honvédelmi haderő fejlesztésében.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy az innen kikerülő fiatalok tudásukat a haza, a magyar emberek javára fordítják majd.

Kovács Ferenc polgármester a névadó leszármazottait is köszöntve kiemelte: Nyíregyháza sok jó katonát adott a hazának, köztük vitéz Mikecz Kálmánt, aki végigharcolta az első és a második világháborút.

„Fontos azonban, hogy ne csak hagyományunk, hanem jövőnk is legyen, erre ad lehetőséget a kollégium beindítása” – hangsúlyozta a városvezető.

Halkóné Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy 2020-ban született meg a gondolat a honvédelmi oktatás és a kollégium beindításáról. Idén márciusban már elkezdődött a munka. A 3. számú épületben alakították ki az egyelőre a 9. évfolyamot kezdő 24 diák számára a honvédelmi kollégiumot.

„Nem katonákat akarunk képezni, hanem a katonai életet, a katonai tapasztalatokat kívánjuk átadni” – mondta el Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka.

Kedvcsinálónak bejelentette, a 4,5 tanulmányi átlagot elérő diákok több mint 45 ezer forint tanulmányi ösztöndíjban részesülnek majd.

Horváth András a kollégium vezetője azt emelte ki, hogy a kollégium pályaorientációs feladatokat lát el, abban a reményben, hogy a diákok tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatják majd.

A magyar GDP egyre nagyobb szeletét alkotja majd a honvédelem a következő években, 4 éven belül pedig elérhetjük a NATO által elvárt, 2%-os arányszámot is. A növekvő büdzséből következik, hogy az eddig bejelentett fejlesztések mellett a közeljövőben várhatóan újabb, hatalmas volumenű vásárlások lesznek, hamarosan újabb harcjárművek és gyalogsági eszközök, hosszabb távon pedig újabb repülőgépek is beszerzésre kerülhetnek.

Kevesebb, mint egy éve írt alá Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy rekordösszegű, mintegy 1 milliárd dollár értékű megállapodást az Egyesült Államok nagykövetével, David Cornsteinnel amerikai AMRAAM-rakéták és légvédelmi rendszerkomponensek beszerzésének szándékáról. A rakéták a hamarosan rendszeresítésre kerülő, norvég gyártmányú NASAMS-rakétavédelmi rendszerhez kellenek majd, ezen kívül légiharc rakétaként a Honvédség légiereje által használt Gripen-vadászgépek is tudják majd az AMRAAM-rakétákat használni.

Ez a hatalmas beszerzés mindössze egy azok közül a jelentős összegű beruházások közül, melyeket a Honvédség fejlesztése érdekében tett a kormány, mint ismert,

  • 44 darabot vett Magyarország a legmodernebb német gyártmányú, Leopard 2A7+ harckocsikból, melyek használatát előkészítő Leopard 2A4-es kiképzőharckocsik már elkezdtek Magyarországra érkezni,
  • 24 Panzerhaubitze 2000-es önjáró löveg beszerzése indult meg,
  • 2021 végéig folyamatosan érkezni fog az Airbustól vásárolt 20 darab, H145M többcélú helikopter, 2023-tól pedig16 H225M helikopterrel is bővül az eszközpark,
  • cseh licenc alapján modern kézifegyvereket kezdett el gyártani Magyarország Kiskunfélegyházán, melyek exportra és a Honvédség arzenáljába is készülnek,
  • Carl Gustaf M4 páncéltörő kézifegyvereket vásároltunk Svédországtól,
  • illetve a honvédek számos felszerelési eleme, mint például az egyenruha, a málhamellény, a sisak és a bakancs is megújult.
  • Az állam még egy osztrák aknavetőgyárat magyar magánbefektetők pedig egy cseh kiképzőrepülőgép-gyárat is megvettek, az itt készülő eszközök hosszabb távon akár a Honvédségben is rendszeresítésre kerülhetnek.
  • A kormány egyébként tárgyal Törökországgal is haditechnikai beszerzésekről, de az eszközök beszerzésének állapotáról csak a török médiából hallani. A törökök azt állítják, hogy már idén Magyarországra érkezhetnek a járművek.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

    origo.hu

    Magyar Péteren röhög a fél internet

    borsonline.hu

    Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

    magyarnemzet.hu

    A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

    ripost.hu

    A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

    hirtv.hu

    Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

    origo.hu

    Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

    astronet.hu

    Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

    magyarnemzet.hu

    Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.beol.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

    INSIDER

    Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

    INSIDER

    Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

    INSIDER

    Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

    INSIDER

    Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

    INSIDER

    Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

    INSIDER

    Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

    INSIDER

    Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk