RETRO RÁDIÓ

Kovács Zoltán: fesztiválszerű rendezvénysorozat lesz augusztus 20-án

Kovács Zoltán: fesztiválszerű rendezvénysorozat lesz augusztus 20-án
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 03. 15:30

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-án! Kovács Zoltán közölte, hogy a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen, több száz program lesz. Az államtitkár elmondta, a központi rendezvényeket nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások.

MTI/Mónus Márton

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő pedig azt is kiemelte, hogy az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat.

A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre – tette hozzá.

Kovács Zoltán ismét aláhúzta: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Mint mondta, ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték – csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé -, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe – tette hozzá. Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről – mondta Kovács Zoltán.

Jelezte: Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat „Európa legnagyobb tűzijátékával” zárják – ismertette az államtitkár.

Kovács Zoltán kitért arra is: az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik. Még kedden megjelenik az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az augusztus 20-ai központi rendezvényeket, a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások – közölte.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: folyamatosan ülésezik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, követik a járványhelyzetet, így bármelyik pillanatban meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

Azt is elmondta: három héttel ezelőtt az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs is megkezdte működését. Ebben minden szervezet közreműködik, amelynek augusztus 20-ával kapcsolatban dolga van. Felelős döntéseket fognak hozni, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint például a 2006-os állami ünnepen – szögezte le.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta: az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat.

A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre – tette hozzá.

Az ünnepi rendezvényeken több 10 ezren dolgoznak – emelte ki a kormányszóvivő, megjegyezve, országosan is kiemelkedő eredményeket lehet tapasztalni: a turizmus újkori történetében július 24-én regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát, ezen a napon csaknem 150 ezren pihentek valamely magyarországi szálláshelyen.

Tóth Ferenc, az ünnepi tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei ünnepi tűzijátékot is augusztus 20-án 21 órakor kezdik el fellőni a Duna vízfelületéről. Érdekességként kiemelte, hogy minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a „vér és harc” például piros, a „magyarnak lenni” trikolor színekkel jelenik majd meg. A mintegy félórás (34 perces) tűzijáték további vizuális és hangeffektekkel is kiegészül majd.

Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik majd fel. Ezeket a nagyobb uszályokat „gyöngysorszerűen” is összekapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is feldíszítik majd, innen lesz a görögtűz is – ismertette.

Tóth Ferenc kiemelte: a rakétákat többek között Spanyolországból, Portugáliából, Szlovéniából és Kínából importálták, s mind a mintegy 40 ezer darab rendelkezik a szükséges uniós tanúsítvánnyal. A tűzijátékot szükség esetén – például az időjárási helyzet miatt – azonnal le tudják állítani.

Ezzel együtt félmilliárd forintos biztosítást is kötött a tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. – közölte az ügyvezető igazgató.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.