
Pillanatok alatt odalett egy élet munkája.
Mint arról a Ripost beszámolt, pillanatok alatt felemésztették a lángok egy ötgyermekes család otthonát Dövényben. Az idős házaspár, Lázók Bertalan és felesége, Judit két közös gyermeket is felnevelt, az egyikük a rendőri hivatást választotta. A ma már nyugdíjas asszony hivatásos nevelőszülőként tevékenykedik, párjával a tragédia idején éppen öt gyermekről gondoskodott. A család az utcára rohanva nézte végig, ahogy a lángok mindent elpusztítottak. A nyugdíjas házaspár egész életében dolgozott, és most majdnem mindenük odalett.

Fotó: Zsaruellátó
„Muszáj az embernek továbblépnie, mert vannak olyan élethelyzetek, amikor el kell dönteni, hogy mindent feladunk, vagy talpra állunk. Az anyósomnak szerencsére van egy üresen álló háza, így ideiglenesen odaköltözhettünk” – nyilatkozta a Borsnak Judit.
Az öt kiskorú gyermek a körülményekhez képest jól érzi magát. Ez persze a nevelőszülőknek köszönhető, akik igyekeznek feledtetni velük a bajt.

Fotó: Bors
Segítenek a bajba jutott családnak
„Nagy baj van! Egy rendőr családjának otthona vasárnap éjjel villámcsapás következtében leégett, lakhatatlanná vált. Sürgős társadalmi összefogásra van szükségük, az édesanya hivatásos nevelőszülő, 5 gyermeket (9-10-11-16 éves lányok, és 15 éves fiú) nevelt a házban eddig!„ – így kezdődik a Zsaruellátó posztja, melyben felhívják a figyelmet a bajba jutottakra. A család azonnali anyagi támogatásra szorul, ugyanis a házon nem volt biztosítás. Minden forint számít most nekik!
Mindenkit kérünk, bármennyivel is tudja, de segítse a családot! Sok kicsi sokra megy!
A segítségkérésre egyből többen is reagáltak, többek között Győrből, Budapest több kerületéből, a Nyírségből, Ceglédről, Tatabányáról, Mórról és Szegedről. A felajánlott adományok között van szerepel heverő, ágy, ülőgarnitúra, szekrénysor, mosógép, tűzhely, hűtőszekrény, mikró és több egyéb
Kérlek... Ha csak egy napra is, de mondj le pl. a cigiről és küldd el nekik az árát! Most életet ment a segítséged!







