tóth gabi
Az Egyesült Királyságban tizenhét, az Egyesült Államokban négy, Hollandiában hét, Svájcban két, Dániában, Belgiumban, Portugáliában és Franciaországban pedig egy-egy tehetséges magyar fiatal tanulhat.
Novák Katalin hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy szeptembertől 47 tehetséges magyar fiatal kezdheti meg tanulmányait a világ legjobb külföldi egyetemein a Stipendium Peregrinum ösztöndíjjal.
A családokért felelős miniszter azt mondta, hogy a sikeresen pályázók között 34 új ösztöndíjas van, 13-an tavaly már ezzel az állami támogatással tanultak külföldön, idén pedig újra sikeresen pályáztak.
„Az Egyesült Királyságban tizenhét, az Egyesült Államokban négy, Hollandiában hét, Svájcban két, Dániában, Belgiumban, Portugáliában és Franciaországban pedig egy-egy tehetséges magyar fiatal tanulhat. A legtöbben tudományos területen, természettudományi és műszaki szakon tanulnak majd tovább, de például gazdasági és művészeti területen is vannak ösztöndíjasok” – mondta el Novák Katalin.
A miniszter beszámolt arról is, hogy az ösztöndíj kiválasztó táborában, Balatonszárszón 68 pályázó vett részt, akik közül ezután egy háromtagú bizottság választotta ki a nyerteseket.
A Stipendium Peregrinum ösztöndíj részeként az állam nemcsak a tandíjat, hanem a fiatalok minden egyéb költségét is állja.
A támogatás célja, hogy a tehetséges fiatalok a legjobb központokban gyarapíthassák tudásukat, majd azt Magyarországon kamatoztassák. Ennek megfelelően, akik egy-két évet tanulnak külföldön ezzel a támogatással, azoknak öt éven belül, akik ennél többet, azoknak tíz éven belül a támogatás idejének megfelelő ideig Magyarországon kell tanulniuk, dolgozniuk.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy idén az MCC is csatlakozott az ösztöndíjhoz, így az intézmény támogatásával az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Dániában, Franciaországban és Portugáliában tanulhatnak majd magyar fiatalok. A támogatást elnyerők általában társadalomtudományi és gazdaságtudományi területeken tanulnak majd.
Hozzátette, az MCC az anyagi támogatáson túl az ösztöndíjasoknak szakmai mentorprogramot is biztosít, amellyel a külföldön töltött idejük még hasznosabb lehet, és tanulmányaik után könnyebben elhelyezkedhetnek Magyarországon.
Ádám Veronika biokémikus, a Stipendium Peregrinum („vándordiák-ösztöndíj”) bírálóbizottságának egyik tagja elmondta: a nyertesek kiválasztásakor azt vették figyelembe, hogy a tehetség mellett kiben van meg a készség arra, hogy figyeljen másokra, kapcsolatba lépjen a közösségével, valamint Magyarországgal.
„Kivételes dolog, hogy a kormány támogatja azokat a fiatalokat, akik külföldön szeretnének tanulni. Emellett az ösztöndíjprogram rugalmasságot biztosít a résztvevőknek, hogy azzal foglalkozzanak, amivel szeretnének” – mondta el Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója.
A magyar kormány 2010 óta tettekkel is azt bizonyítja, hogy a családokért dolgozik, támogatja, segíti őket – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton Keszthelyen, a X. Európai Nagycsaládos Konferencián tartott előadásában. Ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, a kormány jövőre visszaadja a befizetett személyi jövedelemadó jelentős részét a gyermekeket nevelő családoknak. Novák Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a European Large Families Confederation szervezésében – „A fenntarthatóság bölcsője a család” mottóval – rendezett konferencián kifejtette: a fenntartható családpolitika egyik fontos alappillére a politikai szándék: legyenek olyan vezetői az országnak, a közösségnek, akik fontosnak tartják, hogy a családok erősek maradhassanak, megerősödhessenek. A magyar kormány 2010-ben azt határozta el, hogy munkaalapra helyezi a családtámogatásokat, ezért van most lehetőség arra, hogy megemelje a családok támogatására fordítható összeget. A következő évben az emberek munkájának köszönhetően a költségvetésben háromszor akkora támogatási összeg szerepel a családok számára, mint 2010-ben – hívta fel a figyelmet Novák Katalin. Hozzátette: ha a gazdasági növekedés eléri az 5,5 százalékot, a kormány jövőre visszaadja a befizetett személyi jövedelemadó jelentős részét a gyermekeket nevelő családoknak. Ezzel is szeretnék elismerni, hogy a munkának becsülete van – jegyezte meg. Novák Katalin kiemelte, hogy a fenntartható családpolitikához támogatókra, valódi közösségekre is szükség van. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) három évtizede következetesen dolgozik a magyar családokért, valódi közösségeket, értékeket képvisel. „A család a szeretet bölcsője, a család a szeretet fenntartásának záloga”, a célunk pedig a szeretet fenntartása – fogalmazott Novák Katalin. A magyar nemzet fenntartása, a magyar kultúra megőrzése, az értékek továbbadása generációról generációra, a magyar emberek közösségének a megerősítése, fenntartása olyan cél, amiért könnyebben tudunk lelkesedni – hangoztatta. Az európai nagycsaládos konferencián tizenegy országból csaknem hétszázan vettek részt, a háromnapos programsorozat legfiatalabb vendége mindössze nyolc hetes. A szakmai események mellett családi programok színesítették a rendezvényt, a gyermekek számára játékos és kézműves foglalkozásokat szerveztek.