RETRO RÁDIÓ

Megvan az 5,5 millió beoltott, szombattól már nem kell a maszk!

Megvan az 5,5 millió beoltott, szombattól már nem kell a maszk!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 02. 16:55

Pénteken napközben elértük az 5,5 millió beoltottat. Életbe lépett az enyhítések következő szakasza.

Pénteken napközben elértük az 5,5 millió beoltottat – ezt Pintér Sándor belügyminiszter hivatalos határozatban hirdette ki, így szombattól életbe lép a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozata, amely újabb fontos állomás az élet és a gazdaság újraindításában.

Kötelező maszkviselés vége (Fotó: Ripost) Több korlátozás is megszűnik, többek között megszabadulhatunk a maszktól
  • Megszűnik a kötelező maszkviselés az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, azt már csak a kórházakban és szociális intézményekben kell majd viselni.
  • Szombattól már védettségi igazolvány nélkül is be lehet menni a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
  • Megszűnnek az üzletekre vonatkozó eddigi korlátozások, a távolságtartási szabály és már nem lesz négyzetméter alapú létszámkorlát.
  • A családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik.
  • Sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken.
  • Az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.

Az enyhítések mellett ismét felhívjuk a még be nem oltottak figyelmét, hogy a vírus továbbra is terjed Európában és még jelen van Magyarországon is. A betegség ellen a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. Mindenki számára továbbra is nyitva áll a www.vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló. A koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérését követően. A magyar lakosság magas átoltottságnak köszönhetően a járvány harmadik hulláma elvonult, az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, így az élet fokozatosan visszatérhet a normális kerékvágásba. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben. 5, 5 millió beoltott után: · a kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (közterületeken már most sem kell maszk), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ugyanakkor a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg. · védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az előreváltott ülőhelyes nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra · megszűnnek az üzletekre vonatkozó korlátozások (a 10 nm/vásárló, és a távolságtartási szabály) · családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 főre, a lakodalom esetén a 200 fős létszámkorlátozás 400 főre emelkedik. · sportrendezvények, a zenés-táncos rendezvények, illetve a zárt térben tartott, vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvények tekintetében nem történik enyhítés, maradnak a hatályos szabályok, vagyis ezeken a rendezvényeken marad a létszámkorlátozás és továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt ezeken a rendezvényeken. · az egyetemek és a főiskolák is készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására A korlátozások feloldásánál a kormány figyelembe vette a korábbi nemzeti konzultáció eredményét, a magyar emberek véleményét a lépcsőzetes újraindításról. Az enyhítések mellett ismét felhívjuk a még be nem oltottak figyelmét, hogy a vírus továbbra is terjed Európában és még jelen van Magyarországon is. A betegség ellen a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. Mindenki számára továbbra is nyitva áll a www.vakcinainfo.gov.hu regisztrációs honlap és az online időpontfoglaló. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló 365/2021. (VI. 30.) Kormányrendelet a Magyar Közlöny 123. számában olvasható.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.