RETRO RÁDIÓ

„Még a fülhallgatója is rajta volt” – Szörnyethalt egy fiatal férfi a KÖKI Terminálnál

„Még a fülhallgatója is rajta volt” – Szörnyethalt egy fiatal férfi a KÖKI Terminálnál
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 07. 28. 19:46

A körülmények egyelőre ismeretlenek, de idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Egy Facebook-oldal hívta fel arra a figyelmet szerda délután, hogy a budpesti KÖKI Terminálnál rendőrök kerítettek el egy területet, mert feltehetőleg leugrott valaki az épületről.

Az egyenruhások mindennapi munkáját bemutató, „Testületek védelmébe” Facebook-csoport bejegyzésében közölt fotókon az látható, hogy a rendőrök és mentősök egy letakart holttest körül állnak.

Rendőrségi információk szerint egy fiatal férfi ezidáig ismeretlen körülmények között leesett az épületről. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért az ügyet közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálják.

A bejegyzés alatt egy hölgy kommentelt, aki végignézte, amint próbálják megmenteni a fiatalt.

„Jól látom, hogy meghalt a fiú? Éppen újraélesztették, mikor jött a buszunk. Nyugodjon békében, nagyon megrázó volt. Még a telefon fülhallgatója is rajta volt” – írta.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.