RETRO RÁDIÓ

Így döntött a bíróság a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított férfival szemben

Így döntött a bíróság a terrorcselekmény előkészületével gyanúsított férfival szemben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 02. 18:03

A bizonyítékok alapján továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. Ez vár az iszlamista fiatalra.

Meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal annak a férfinak a letartóztatását, aki terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon a megalapozott gyanú szerint – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken.

A bíróság szerint a bizonyítékok alapján a gyanúsított esetében továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, de a bizonyítás megnehezítésének veszélye nem – áll a közleményben.

Fotó: TEK

Emiatt a kerületi bíróság október 2-áig meghosszabbította a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – írta a konkrét ügy ismertetése nélkül a törvényszék.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy magát iszlamistának valló 21 éves férfival szemben folytat nyomozást, aki a megalapozott gyanú szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarországon.

A Fővárosi Főügyészség a napokban közölte, hogy az ügyészek bizonyítékokat tártak a terrortámadás tervezésével gyanúsított magyar fiatal elé, aki „folytatólagos” vallomást tett. A vádhatóság indítványozta a gyanúsított egy hónapra elrendelt letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója június elején, egy nappal a fiatal férfi elfogása után azt közölte az M1 aktuális csatornán, hogy a gyanúsított az Iszlám Állam által működtetett zárt fórumon kifejezetten ajánlkozott arra, hogy olyan típusú támadást hajtson végre Magyarországon, amely nagy tömegeket érint.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.