RETRO RÁDIÓ

Ebben nem lesz köszönet: ilyen időjárás vár ránk a nagy kánikula után

Ebben nem lesz köszönet: ilyen időjárás vár ránk a nagy kánikula után
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 01. 06:15

A meteorológusok elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki zivatarok miatt. Végre felfrissül a levegő az esőtől.

Az Országos Meteorológia Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint tizenkét megyében fog végre megérkezni a lehűlés.

Az érintett megyék: Pest, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megye. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, ami mellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat!

Csütörtökön az átvonult hidegfront élénk, erős nyugati-északnyugati szelet hagy maga mögött. Kezdetben keleten és délen, napközben már többfelé lehet számítani záporokra, elsősorban az északi, északkeleti, keleti tájakon zivatarokra is. A legmelegebb órákban 25-32 fokot mérhetünk, a Dunántúlon több fokkal mérséklődik a kánikula.

Pénteken főként északkeleten és keleten alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok, illetve helyenként futó záporok a Dunántúlon is előfordulhatnak. Élénk, erős lökések kísérhetik az északnyugati szelet. Ezen a napon már mindenütt 30 fok alatt maradnak a maximumok, délután 23-29 fokra van kilátás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.