Létrehozva: 2021.07.03.

„Két ember élete nem ennyi„ – sokkolta a gyászolókat a Dózsa György úti gázoló ítélete

Megdöbbentette az áldozatok rokonait M. Richárd jogerős ítélete.

Mint arról a Ripost beszámolt, tegnap megtartották a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd tárgyalását, ahol a bírónő négy év négy hónapról, három év hat hónap fogházra csökkentette a férfi büntetését. Ezt azzal indokolta, hogy látja a férfin a megbánást. Az egyik áldozat, Dávid édesapja, József, és testvére, Tomi elhűlve hallgatták az ítéletet.

Fotó: MTI/Mónus Márton

„Ez katasztrófa! Elkeseredtem! Tisztában voltam vele, hogy olyan ítélet születik, amibe nem szólhatunk bele, de picit többre számítottam, két ember élete nem ennyi„ mondta szomorúan József.

Ez az ember nem fog megjavulni, ahogy a bírónő mondta, be fog ülni a kocsijába. Én nem láttam rajta a megbánást, és a viselkedéséből sem hiszem, hogy ezt érzi, maximum elmondták neki, hogy ezt kell mondania. Nem kívánom senkinek, hogy azt érezze, amit én, amikor megsimogattam a halott gyerekem. Mindenről ő jut eszembe, ezek mindenhova elkísérik az embert, a mai napig keserves, így kelek, így fekszek” – mondta könnyes szemmel.

Tomi is összetört:

„Sok évbe telt, de most, négy év után picit enyhül a fájdalom. De sosem múlik. A családi körülmények megváltoztak, édesanyám kórházban, édesapámat is megviseli. Ha hallom a testvérem nevét, jó hallani, de kétségbeejtő, hogy többé nem láthatom. Ez az ember szétrombolt egy családot. Igazságtalan, hogy ennyit kapott csak„ – mondta Tomi a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán