RETRO RÁDIÓ

Ebben nem lesz köszönet: viharos széllel érkezik a zivatar, mutatjuk, hol

Nagy esőzések után összefüggő vízréteg keletkezik az utakon.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 11. 07:30

Tizenöt megyét érintő figyelmeztetést adtak ki az ítéletidő miatt. A fülledt, meleg időt záporok fogják felfrissíteni.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint az ország nagy részén sok lesz a napsütés, emellett gomolyfelhők növekednek, amelyekből elszórtan – nagyobb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon – fordulhat elő zápor, zivatar.

Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

Zivatarok miatt figyelmeztetnek
Fotó: OMSZ

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, helyenként valószínű zápor, zivatar.

Szombat estétől vasárnap reggelig egy hidegfront szakadozott felhő-, illetve csapadéksávja vonulhat át hazánk felett északról dél, délkelet felé, szintén záporokkal, zivatarokkal. Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen élénk, zivatar térségében erős vagy viharos lökések kísérhetik.

Vasárnap napközben helyenként valószínű záporeső, nagyobb eséllyel az ország keleti felén. Az északnyugati szelet erős, sok helyütt viharos lökések kísérik. Hajnalban 12, 19, a délutáni órákban 21, 27 fokot mérhetünk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.