Létrehozva: 2021.06.04.

Útjára indult a Planet Z ifjúsági zöld mozgalom

„Planet Z” a neve annak a most induló és szerveződő civil törekvésnek, mely a Zöld Követ Egyesület egyik kiemelt programja. Célja, hogy a 13-25 éves korosztályt mozgósítsa a hétköznapi környezetvédelemre.

2021. június 4-én, a Környezetvédelmi Világnap előtt egy nappal mutatkozott be a Planet Z ifjúsági zöld mozgalom.

„Óriásiak az elmaradásaink a környezetvédelem terén. Egy éve ezért hoztuk létre a Zöld Követ Egyesületet. A környezetvédelem nem egy misztikus dolog, a lényeg: minden nap tegyünk valami apró dolgot, hogy szebb és zöldebb legyen a bolygó. A most útjára indított Planet Z mozgalmat szeretnénk országossá tenni” – mondta el Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Planet Z alapítója.

Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Planet Z alapítója (Fotó: Máté Krisztián/ Ripost)

A Zöld Követ Egyesület tavaly közvéleménykutatást végzett, az eredmény szerint a fiatalok és a fiatal családosok nagyon fogékonyak a környezettudatosságra. A Planet Z szeretné átemelni a gyakorlati hétköznapokba mindezt oly módon, azon a nyelven, amelyeket a fiatalok megértenek és meghallanak. Hisznek abban, hogy a környezetvédelem menő.

„Minden a kis változtatásokkal kezdődik, csak merjük megtenni az első lépést” – mondta Kovács Kincső zöld követ és influenszer.

Kovács Kincső, Zöld Követ, influenszer (balról a második)
(Fotó: Máté Krisztián/Ripost)

Sárfalvi Péter, a sportért felelős helyettes államtitkár, Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Planet Z alapítója, illetve a zöld követek június 4-én mutatták be 6 pontból álló kiáltványukat, amelyet minél szélesebb körben szeretnének eljuttatni a Labdarúgó EB szurkolóinak.

„Fontos ez a kezdeményezés, úgy látom, hogy ha nem változtatunk a mindennapi szokásainkon, akkor előbb-utóbb tényleg élhetetlen lesz a bolygónk” – hangsúlyozta Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár. A 3 gyermekes édesapa szerint, ha most nem kezdünk el változtatni, lehet, hogy már késő lesz.

Sárfalvi Péter, sportért felelős helyettes államtitkár
(Fotó: Máté Krisztián/Ripost)

A Planet Z játékot is hirdet a Labdarúgó EB-vel kapcsolatosan, melynek fődíja egy IPHONE X. A Planet Z a Z generáció tagjait ösztönzi a részvételre. Arra kérik a magyar csapat szurkolóit, hogy készítsék el saját környezetbarát szurkolói eszközüket. Ez könnyen kivitelezhető két PET palack és egy spárga segítségével. Aki kedvet érez hozzá, videót is készíthet erről vagy arról, hogyan szurkol a magyar csapatnak. A videót bárki megoszthatja a Planet Z követeivel.

A Planet Z kiáltványa az EB-re

1. Használj környezetbarát poharakat! 2. Ne használj szívószálat! 3. Ne dobd el a szemetedet, és figyelj a szelektív hulladékgyűjtésre a meccsek alatt is! 4. Ha látod, hogy más szemetel, szólj, hogy ne tegye! 5. Ha dohányzol, ne dobd el a cigarettacsikket! 6. Csatlakozz a Planet Z közösséghez!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!