tóth gabi
Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a Tv2 Tények segítségével.
Megrázó történettel kezdünk, kizárólag erős idegzetű nézőinknek ajánljuk. Kettős gyilkosság történt Szegeden. Egy 28 éves férfi gyilkolta meg volt szerelmét és annak mostani barátját. Szombat éjszaka egy puskával mindkettejüket lelőtte, a nőt meg is erőszakolta, majd a kocsijával elmenekült. A férfit végül Szanazugnál találták meg, kiderült, hogy brutális tette után magával is végzett.
Egy fehér villanás után semmire nem emlékszik, ezt állítja Szilágyi István fia. A 83 éves színészt kalapáccsal verte agyon a saját gyereke, aki azonban azt állítja, hogy apja hisztérikus rohamot kapott és fojtogatta, ő pedig csak védekezett, ezért vágta őt fejbe. Arról viszont nem tud, hogy hogyan halt meg az apja. Szerinte a szobában bujkált valaki, az ölte meg a művészt.
76 millió forintos luxusautót, 120 milliós bankszámlavagyont és 170 milliót érő ingatlanokat foglaltak le a NAV munkatársai egy adócsaló őrző-védő bűnbanda tagjaitól. A bűnszervezet több millió forint készpénzt is elrejtett egy titkos, befalazott páncélszekrényben. Filmbe illő módon fogták el a gyanúsítottakat, az akcióban 200-an vettek részt.
A házáért ölt meg egy 94 éves asszonyt egy férfi Érden. Először a nő bizalmába férkőzött, majd altatókkal és nyugtatókkal mérgezte. Az özvegy a gyógyszerektől folyamatosan gyengült, egyszer elesett, súlyosan megsérült és meghalt. A férfi hívta a mentőket, akiknek azt mondta, hogy az asszony a nagymamája és a temetéséről is ő gondoskodott. Utána a családjával beköltöztek az asszony házába.
Kilencszer megszúrta és meg is vágta felesége új szerelmét egy férfi Zuglóban vasárnap hajnalban. Eredetileg az asszonyra akart rátámadni, mivel válófélben vannak, de a férfi közéjük állt. Súlyosan megsérült, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az őrjöngő férj a késelés után elmenekült, de a rendőrök néhány órán belül megtalálták.
HALÁLRA GÁZOLTA BARÁTJÁT, OTTHAGYTA
Halálra gázoltak egy 39 éves férfit Kesztölcön. A sofőr nem segített, magára hagyta a gyalogost és elmenekült, azonban még aznap a lakásán elfogták a rendőrök. Úgy tudjuk, a gázoló a barátja volt az áldozatnak, a tragédia előtt együtt bulizhattak. A helyieket nagyon megviselte a férfi halála. Azt mondták, Esztergomban dolgozott autószerelőként.
ÉLETFOGYTIGLANT KAPTAK A GYILKOSOK
Életfogytiglanra ítélték azokat a gyilkosokat, akik brutálisan összevertek egy 94 éves asszonyt Pocsajon. A nőre hárman támadtak rá, köztük egy 17 éves fiú is. Az ő ötlete volt, hogy szerezzék meg a nyugdíjas aranygyűrűit. Bementek a házba, majd – amikor felkelt – megverték. Az idős asszony három hét múlva a kórházban meghalt.
TÉVEDÉSBŐL MÉRGEZTE MEG LÁNYAIT
Megrázó történet következik. Három kislány meghalt azután, hogy édesanyjuk – tévedésből – egy féregtelenítő szerrel kente be a hajukat. A gyerekek tetvesek voltak, az anya pedig a juhok féregtelenítésére használt vegyszerrel akarta eltávolítani a parazitákat a hajukból, ez a szer azonban az emberre különösen veszélyes. Gyerekeknél percek alatt szív- és légzésleállást okoz.
GYEREKEIK ELŐTT ÖLTE MEG ÉLETTÁRSÁT
Késsel összeszurkálta, majd elvágta élettársa torkát egy férfi Nagyaron, Szabolcsban. Féltékenységből kezdett ámokfutásba, megvágta iskolás kislánya és apósa arcát is, akik csak a nőt akarták védeni. A 34 éves férfi öt évvel ezelőtt már megtámadta a feleségét, akkor is késsel akart végezni vele. A gyilkos férfi édesanyja csak a Tényeknek nyilatkozott, azt mondja, nagyon sajnálja a történteket, de fiáért is aggódik, aki a tragédia után hasba szúrta magát.
NEVELT LÁNYÁT KÉNYSZERÍTETTE SZEXRE
14 éves nevelt lányát kényszerítette szexre egy férfi Erdőkertesen. A vád szerint eleinte csak szájon csókolta a lányt, de később simogatni kezdte, majd rávette a tinit a szexre. Olyankor is közösült vele, mikor terhes élettársa épp fürödni volt, ha pedig a lány nem akarta, akkor megbüntette. Kiderült, hogy a férfi előző párja lányával is rendszeresen szexelt. A férfi most mindent tagad, szerinte az egész történet csak kitaláció.
GYOMLÁLÁS KÖZBEN ZUHANT AZ AKNÁBA
Gyomlálás közben zuhant bele egy régi, használaton kívüli szennyvízaknába egy 86 éves pécsi asszony, métereket zuhant. A hivatásos és önkéntes tűzoltóknak speciális felszerelésekkel és kézi erővel kellett kimenteniük a bajba jutott idős nőt, akinek eltört a válla. Kórházba kellett vinni, azóta is sokkos állapotban van és arra sem emlékszik, hogy pontosan hogy történt a baleset.
ÓRIÁSKIVETÍTŐN KÉRTE MEG PÁRJA KEZÉT
Különleges módon egy kivetítő segítségével kérte meg barátnője kezét egy férfi vasárnap Miskolc egyik népszerű terén. A kivetítőn egy két és fél perces kisfilmet játszottak le, aminek a végén kiírták a nagy kérdést is. A leendő menyasszony persze egyből igent mondott. Párjával január óta vannak együtt, azt mondja, nagyon meglepődött, épp a névnapján kérték meg a kezét.
FELGYÚJTOTTA TÁRSÁT A RENDŐRGYILKOS
Tízezer forint miatt gyújtott fel egy hajléktalant a hírhedt Soós-féle rendőrgyilkosság egyetlen életben maradt tagja. N. István két társával negyven évvel ezelőtt meggyilkolt egy rendőrt, hogy megszerezzék a fegyverét. Miután a férfi szabadult, újra ölt, majd a szabadulása után született gyermekeit molesztálta. A gyilkossági ügyben most emelt vádat az ügyészség.
PINCÉKET ÁRASZTOTT EL A HATALMAS ESŐ
Hatalmas villámáradás alakult ki Nyíregyházán szerda délután. Rövid idő alatt annyi eső esett, hogy pillanatok alatt megteltek a csatornák, és a csatornafedeleket is felnyomta az összegyűlt esővíz. Több ház pincéje méteres víz alá került, sokaknak mindene odalett, a tűzoltók órákon át szivattyúztak.
TŰZOLTÓK IS SEGÍTENEK A KIS MILÁNNAK
Négy és fél éves, de sem ülni, sem beszélni nem tud a kis Milán, aki mérhetetlen fájdalommal éli az életét. A kisfiúnál egy génhibát diagnosztizáltak az orvosok, de emellett emésztési problémája és epilepsziája is van. Milán több ezer fájdalmas kezelésen és több műtéten is átesett már. A tűzoltók most egy emberként segítenek a kisfiúnak.
11 ÉVES KISLÁNYUK MARADT ÁRVÁN
Egy 11 éves kislány maradt árván a celldömölki brutális baleset után. Gábor és párja, Melinda frontálisan ütköztek egy busszal, azonnal meghaltak. Úgy tudjuk, egy kamion meg akarta előzni a buszt, észrevette a szemből közeledő autót, ezért visszahúzódott a sávjába. Gábor ettől ijedhetett meg, elránthatta a kormányt és a busznak ütközött. A fiatal párt egész Nemesszalók gyászolja.
GYILKOSSÁG LETT AZ AUTÓS ÜLDÖZÉSBŐL
Száguldoztak autóval a faluban, ezen dühödött fel két dusnoki férfi, ezért üldözni kezdték a társaságot, végül gyilkosság lett a vége. A 44 éves családapa és társa azonnal a román autósok után indult, összevesztek, majd elmenekültek, egy földúton azonban utolérték a vendégmunkásokat, az apa ekkor szúrta halálra késsel az egyik férfit. A mentőket végül a gyilkos férfi és a fia értesítette, előállították őket.