A baloldalnak be kell fizetnie az ÁSZ-bírságot, a NAV meggyanúsíthatta Karácsony táskás emberét

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.29.

Testőreivel jár horgászni Áder János – Exkluzív interjút adott az államfő

Áder János a Magyar Horgászat Nagyköveteinek elnöke, aki testőreivel, fiával és annak barátaival is eljár pecázni. Az államfő exkluzív interjút adott.

Áder János is részt vett a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozóján és Horgászversenyén Székesfehérváron június 24-én, hiszen ő a sportág nagyköveteinek elnöke. A köztársasági elnök fiával és annak barátaival is eljár pecázni, de a halakat általában elnöki kegyelemben részesíti. Az eseményen exkluzív interjút adott a Ripost7-nek és a Borsnak.

Ripost7: Több évtizede horgászik. Úgy ismeri a hazai vizeket, mint a tenyerét?

Áder János: Hatéves korom óta pecázom, de nem ismerek minden tavat, folyót. Ha olyan vízre megyek, ahol még nem jártam, akkor a helybeliektől szoktam tanácsot kérni, hol és mivel érdemes próbálkoznom. Mindegyik helynek megvan a sajátossága: egészen más technikát kíván a Duna, a Balaton vagy egy élménytó.

A horgászat, a természet közelsége megnyugtatja, kikapcsolja, de csak annyi halat visz haza, amennyit meg is esznek, a többit visszaengedi a vízbe (Fotó: Bors)

Ripost7: Mit szólnak a helyi pecások, amikor odalép hozzájuk a köztársasági elnök, és megkérdezi, mivel hor­gásszon?

Á. J.: Örömmel segítenek, meg sem lepődnek. Tudják, hogy a tavon én is „csak” egy horgász vagyok, így szívesen segítenek sporttársuknak. Ráadásul a pecások imádják mesélni egymásnak a kalandjaikat, ahogy én is.

Ripost7: Gyerekeit, feleségét is megfertőzte szenvedélyével?

Á. J.: Nem mondhatnám. A fiam időnként eljön velem feederezni. Ilyenkor én kötöm a felszerelését, és be is dobom neki. Így viszonylag sok sikerélménye van. A barátai körében viszont nagyon sokan horgásznak. Néha el is szoktam vinni őket olyan helyre, ahol mindenki foghat halat.

Ripost7: Civilben is testőrökkel jár pecázni?

Á. J.: Igen, de ez egyáltalán nem zavaró. Sőt, a csapat nagy részével megkedveltettem a horgászatot. Egyre többen vettek botokat, csalikat az elmúlt kilenc évben. Arra is büszke vagyok, hogy nemcsak a békéshalas pecázást, hanem a rablóhalazást is megszerették ez idő alatt.

Áder János köztársasági elnök mindjárt a verseny elején kifogott egy kétkilós pontyot(Fotó: Bors)

Ripost7: A horgászat nagyköveteinek elnökeként végül is az a feladata, hogy népszerűsítse ezt a hobbit…

Á. J.: Amikor a Magyar Országos Horgász Szövetség új elnöksége átvette a munkát, csupán háromszázezer tagja volt, ma ez a szám átlépte a hétszázezret. Kijelenthető: Magyarországon ez a legnépszerűbb szabadidősport. Annak is örülök, hogy nemcsak a horgászok száma emelkedett, de fontossá vált a halak megóvása is: hazánk gyönyörű tavaiban, folyóiban egyre óvatosabban bánnak az emberek a kopoltyúsokkal.

Ripost7: A Magyarországra látogató külföldi kollégái közül elvitt már valakit horgászni?

Á. J.: Nem volt erre igény. Engem viszont vittek már el néhány alkalommal horgászni: nem volt jó élmény, mert nem fogtam semmit.

Ripost7: Csak fogja vagy fogyasztja is a halakat?

Á. J.: Nemcsak megeszem, hanem örömmel el is készítem. Előszeretettel lapozom a halas recepteket tartalmazó szakácskönyveket. Az a baj, hogy a legtöbben azt hiszik, csak rántva, sütve, halászléként vagy paprikásan készíthető el a hal – pedig ez nem így van. Fantasztikus, mennyire változatos a magyar konyha a kopoltyúsok elkészítésében is. A balatoni süllőnek nincs párja! Úgy gondolom, veri a lazacot is, pedig azt is nagyon szeretem.

Gondosan választott úszót a rakósbothoz (Fotó: Bors)

Ripost7: Ön nemcsak a halakat védi, hanem a környezetet is. Van befolyása arra, hogy a kormányzati munkában ez a szempont hangsúlyos szerepet kapjon?

Á. J.: Hihetetlen műanyagszennyezés éri a Tiszát Románia és Ukrajna felől. A gödöllői filmfesztiválon találkoztam a PET Kalózokkal, akik minden évben szerveznek egy-egy akciót, hogy megtisztítsák a Tiszát és partját a hulladéktól. Ez szép kezdeményezés, de kevés, hogy csak egy hétig tisztítjuk az egyik leggyönyörűbb folyónkat. Gondolkodtam, mit lehetne tenni. A javaslataimat elvittem Pintér Sándor belügyminiszterhez. Ő nyitott volt rá, így két évvel ezelőtt átadtuk azt a gépsort és jelzőrendszert, ami riaszt, ha az árhullám nagyobb mennyiségű szemetet hoz a magyarországi szakaszra. Az összegyűjtött hulladékot pedig újrahasznosítjuk. Ez az egyik ilyen környezetvédelmi intézkedés, amit én lobbiztam ki.

Ripost7: Feleségével, Herczegh Anitával a magánvagyonukból hozták létre a Regőczi István Alapítványt, hogy segítsenek a koronavírusban elhunyt szülők gyermekein. Miért tartották ezt ennyire fontosnak?

Á. J.: Az érintett családok száma sajnos meghaladja a hatszázat, a gyerekeké pedig a kilencszázat. Szerencsére mára a koronavírus-járvány lecsengőben van. Szabadtéren nem kell maszkot hordanunk, megölelhetjük egymást. Az árván maradt gyerekek ezt sajnos már nem tehetik meg többé a szüleikkel, ezért akartunk rajtuk segíteni.

Már több mint 200 millió forint gyűlt össze

A világon egyedülálló kezdeményezés a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért létrehozása. Már az első hónap alatt több mint 200 millió forint gyűlt össze a Covid-árvák támogatására. Az egész ország megmozdult, nagyvállalkozók, polgármesterek támogatták az alapítványt, de olyan gyerek is volt, aki a zsebpénzét ajánlotta fel. Az árván maradt gyermekek személyre szabott segítségre számíthatnak attól függően, hogy mire van szükségük: ösztöndíj, lakhatási támogatás, szociális juttatás, a közlekedés támogatása, és még számos olyan gondoskodási forma, ami a gyermek fejlődését, gyarapodását, tanulását, megélhetését segíti elő. Támogatás közvetlenül is igényelhető az alapítvány honlapján, és ugyanitt lehet felajánlásokat is tenni. Aki megteheti, segítsen! A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért bankszámlaszáma: 11705084-21448492

Kapitális példányt fogott ki Erdei Zsolt

Bár a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. Találkozóján és Horgászversenyén a versenyt a MOHOSZ elnöke, Szűcs Lajos nyerte 27,5 kiló zsákmánnyal, a legnagyobb meglepetés Erdei Zsolt bokszoló fogása volt, aki élete első busáját fogta ki, ráadásul rögtön egy 18,18 kilós példányt!

Fotó: bors

Össz­teljesítménye 27 kiló volt, amivel a 2. helyen végzett, a legnagyobb halért járó trófeát viszont ő vehette át. A 3. Bokor Károly, a MOHOSZ alelnöke lett 15,5 kilónyi fogással. Ez a verseny azonban nem a győzelemről szólt: Magyarországon már több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van, és ez a szám egyre nő, köszönhetően a sportág nagyköveteinek is. Ők olyan ismert emberek, akik amellett, hogy maradandót alkottak saját hivatásukban, szenvedélyes pecások. Nagykövet a köztársasági elnök mellett például Reviczky Gábor, Tátrai Tibor, Cseh László, és a Michelin-csillagos séf, Széll Tamás is.

„Úgy látjuk, sikeres volt a kezdeményezés, és a jövőben bővíteni is akarjuk a listát, hiszen egyre több ismert ember kapcsolódik ki a vízparton” – mondta lapunknak Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bemutatjuk a legszánalmasabb sztárokat

origo.hu

Ettől félt mindenki: itt van az oroszok válasza

borsonline.hu

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: valaki ismét elvitte az ötöslottó főnyereményét

mandiner.hu

Egész Európa beleremeghet, ha ezt meglépik a húszi lázadók

mindmegette.hu

A konyháig már nem ér el a wifi? Ezzel a trükkel felerősítheted az otthoni internetet

ripost.hu

Ha két méternél közelebb megyek a nővéremhez, meghalhatok

ripost.hu

Hoppá! Már nincs egyedül Nemazalány

vg.hu

Hírlevelünk megkönnyíti a befektetői döntéshozatalt, gyorsjelentést nyújt az amerikai, európai és kínai piacokról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Jó híreket közölt a kormány a béremelésekkel kapcsolatban

INSIDER

Hétéves csúcson az illegális bevándorlás: 2015-óta több migráns érkezett Európába, mint Bulgária teljes lakossága

INSIDER

Te láttad már az óriási változást a boltok polcain? - videó

INSIDER

Itt az első szigorítás a gyermekek védelmében: Pszichológiai alkalmassági vizsgálat jön a gyermekotthonok vezetőinél

INSIDER

Szijjártó Péter: mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti konfliktus elkerüléséért

INSIDER

Ha ezt a videót megnézed, soha többé nem veszel fel piszkos zoknit

INSIDER

Nem tart már sokáig a tavaszi meleg, ekkor jön a drámai lehűlés

INSIDER

„Soha nem fogjuk feladni” – rossz híreket kaptak a ritka betegségben szenvedő Laura szülei