2 éve

Döntött a bíróság a skálás gyilkos ügyében, ez vár Bene Lászlóra

A szakértők szerint hiába telt el több mint 20 év, a skálás gyilkos továbbra is komoly fenyegetést jelent a társadalomra.

Bene Lászlónak továbbra is a rács mögött kell maradnia, a skálás gyilkos talán sosem szabadulhat a fegyházból. A férfi hiába tölti 25 éve a büntetését, másodfokon újra a férfi ellen döntött a Szegedi Törvényszék. A szakértők egybehangzó véleménye szerint a hírhedt gyilkos továbbra is fenyegetést jelent a társadalomra.

Pszichológus mondta ki az ítéletet

A Legfelsőbb Bíróság döntése az volt, hogy az elítélt legkorábban 20 év után bocsátható feltételes szabadságra. Ez az időtartam 2014. május 4-én telt le. A bíróság legutóbb 2018-ban döntött a férfi ügyében, és akkor sem helyezte feltételes szabadságra. Bene Lászlóra legutóbb idén januárban mosolyoghatott volna a szerencse, de a kérését sokadjára is elutasította a bíróság. A skálás gyilkos szabadlábra helyezése most újra reflektorfénybe került, ám a szakértők egybehangzó véleménye alapján egyértelmű döntés született: a fegyházi magatartása, és a pszichológiai vizsgálat eredményei alapján Bene László több emberen elkövetett emberölés bűntette és más, súlyos bűncselekmények miatt továbbra is veszélyt jelent a társadalomra, ezért börtönbüntetését a rácsok mögött kell töltenie.

Elvetemült gyilkosok

Bene László a skálás gyilkos néven vált hírhedtté. A férfi és társa, Donászi Aladár több súlyos büntettet követett el. Együtt rabolták ki például 1992-ben a Budai Skála áruház pénzszállító autóját, megölve közben egy 23 éves egyetemistát, lőgyakorlatozás közben pedig két vadász életét oltották ki. A Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek.

Bene László talán sosem szabadulhat a fegyházból kegyetlen tette miatt (Fotó: ATV)

Bűntársa öngyilkos lett

A skálás gyilkos társa, Donászi Aladár öt évet töltött a rácsok mögött, a férfi a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjaként nehezen viselte a körülményeket, végül 2001-ben úgy döntött: véget vet az életének.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálos szövődményeket okozhat a milliók által szedett koleszterincsökkentő

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

„Nagy a baj, gyerekek” – Rácz Jenő kétségbeesetten kért segítséget

ripost.hu

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között

magyarnemzet.hu

Szoboszlai varázslatai, sumákoló VAR és drámai liverpooli vég két piros lap után

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

travelo.hu

A hétvégén minden a lovakról szól Szilvásváradon - jön a 16. Nemzeti Vágta

ripost.hu

Titokzatos férfivel randizott G.w.M exe, Nagy Melanie - fotó

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megtalálta a Ripost: Ezek a népszerű termékek mentek össze az évek során

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország nem lesz migránsgettó!

INSIDER

Érkezik a nyugdíj-kiegészítés: a kormányinfó legfontosabb bejelentései

INSIDER

Orbán Viktor: novemberben átlagosan félhavi nyugdíj-kiegészítés érkezik

INSIDER

Ez a terápia az utolsó esélye az agydaganatos Marcinak, jótékonysági futással támogatják a kisfiút

INSIDER

Ki ne hagyd: ekkor jön az őszi csillaghullás

INSIDER

Magyar siker: a világ legjobb projektmenedzsere itt él

INSIDER

Nyitrai Zsolt: A kormány partnerként tekint a hazánkban működő társadalmi vállalkozásokra