tóth gabi
Az emberek attól félnek, hogy az mRNS vakcina hatására túl erős lesz a szervezet immunválasza. Vagyis az mRNS vakcina annyira ráhangolja az immunrendszer bizonyos részét a védekezésre, hogy nagyon agresszív lesz a koronavírussal szemben és más vírusokkal szemben nem leszünk annyira ellenállóak.
Az emberek attól félnek, hogy az mRNS vakcina hatására túl erős lesz a szervezet immunválasza, ami akár autoimmun betegséget is előidézhet. Rusvai Miklós szerint azonban a félelem alaptalan.
„Semmi nem utal erre, pedig már egy éve használják ezeket az mRNS vakcinákat. Ha az ebolavírus ellen készült vakcinákat is figyelembe veszem, amivel már két éve oltanak Közép-Afrikában mRNS vakcinával, akkor láthatjuk, hogy ezek a baljós hiedelmek nem jöttek be„ – mondja a Ripost–nak a virológus.
Ha valaki időszakonként, például 3-4 havonta találkozik egy koronavírus által megfertőződött beteggel és újrafertőződik, akkor a virológus szerint akár évekig is védett lehet.
„A legtökéletesebb védekezés, ha immunizáltan megkapja az ember a vírust és utána átesik a betegségen. Én is azt szeretném, hogy immunizáltan kapjam meg a fertőzést, utána pedig akár évente ismét, mert én sem szurkáltatnám magam állandóan. Az első fertőzés után akár 6-8 hónapig is védettek lehetünk. Újrafertőzés után pedig ismét 6-8 hónapos védelmet élvezünk. Akár azt is mondhatjuk, hogy immunizálás után, illetve egy tünetmentes vírusfertőzés átvészelése után megéri koronavírusos betegekkel találkozni. Meg kell ölelni az első utunkba akadó vírus fertőzöttet” – mondja nevetve a virológus.
Vajon az mRNS vakcina hatására más vírusok ellen már nem tud hatékonyan védekezni a szervezet?
Sokan abban a tévhitben vannak, hogy az mRNS vakcina hatására a szervezet immunrendszere annyira a koronavírus ellen dolgozik, hogy más vírusok ellen már nem lép fel elég hatékonyan és a különböző vírusoktól jobban megbetegszünk. Rusvai Miklós professzor ezt cáfolja.
„Ez azért nem igaz, mert ez olyan, mintha az izmaimat vagy az agyamat tornáztatnám. Tehát, ha én sok keresztrejtvényt fejtek, akkor vélhetően könnyebben tudok egy másik fejtörő típusban is teljesíteni. Vagyis edzésben kell tartani az immunrendszert is. A vakcina nemhogy kimerítené, hanem pont, hogy edzésben tartja az immunrendszert” – mondja a virológus.
Felmerül a kérdés, hogy akkor most már egész életünkben oltatni kell majd magunkat?
„Én kétszer vagy háromszor fogom oltatni magam, vagyis az idei két adagon túl, jövőre még biztosan vakcináztatom magam. Tehát nem szükséges egész életünkben újra és újra oltakozni„ – jelenti ki Rusvai Miklós.
Ezért jó, ha először oltatjuk magunkat és utána elkapjuk a vírust
Három fajta immunvédelem létezik: nyálkahártya, sejtes és antitestes immunitás. Ebből a kínai vakcina (és általában minden inaktivált vakcina) hatására szinte csak az antitestes immunitás alakul ki. A többi vakcinánál, az mRNS és a vektor vakcinánál kialakul sejtes immunitás is, tehát ott már kettős védelem van, de mind a három védelmi szint csak is a fertőzés hatására jön létre. Azért jó tehát, ha valaki először megkapja a vakcinát és utána megfertőződik, mert akkor beteg sem lesz, de hármas szintű immunitás fog kialakulni.