2 éve

Hihetetlen kálvárián megy keresztül a nagytarcsai család, évek óta tehetetlenek

Az új lakásba költözés évek óta tartó bosszúságot és a kivitelezést végző vállalkozóval való küzdelmet eredményezett egy házaspárnak.

Erika és a férje a nagytarcsai otthonuk építése során végeláthatatlan kálváriába keveredtek. A házaspár élete pereskedéssé vált, miután lakásuk kivitelezése miatt számos gond adódott, ráadásul az építtető több lakást épített, mint ahányra engedélye volt.

A vállalkozó összesen 25 millió forintot kért, amit meg is kapott 2 éve. A család zárcserével tudott csak bejutni a saját otthonába, mivel állításuk szerint a kivitelezést végző vállalkozó a vételár 95 százalékának kifizetése után újabb összegeket követelt pótmunkákra, és erre hivatkozva nem engedte be a családot a saját tulajdonukban lévő lakásba. Ráadásul a vállalkozó az engedélyezett háromlakásos helyett egy négylakásos épületet húzott fel.

Képünk illusztráció! (Fotó: Pixabay)

Ezt Erikáék már az építkezés alatt jelezték az illetékeseknek, akik helyszíni szemlén leigazolták, hogy az ingatlan a kiadott engedély szerint épült meg és kiállították a jogerős hatósági bizonyítványt is, ami alapján a házat háromlakásosként a földhivatal bevezette az ingatlan-nyilvántartásba.

„Mindez érthetetlen számunkra, már csak azért is, mert aki idejön, az láthatja, hogy hány bejárati ajtó van az épületen. Egyébként azt, hogy a tulajdonosi hányadok nem egyeznek az engedélyezett lakásszámmal, a földhivatalban is észrevették, de a helyzettel nem tudtak mit kezdeni. Azt valószínűleg csak bírósági úton lehet rendezni„ – mondta Erika a Blikknek. „Annyira felzaklat a dolog, hogy fizikailag rosszul vagyok, és teljesen tehetetlennek érzem magam.”

Szerinte az emberek bele se gondolnak abba, hogy a jogellenesen kialakított negyedik lakás nehezen kaphat fennmaradási engedélyt, valamint helyrajzi számot.

„Az a probléma, hogy nem tudunk társasházzá alakulni” – panaszolta a nő, aki 15 millió forint kártérítést szeretne kapni, a vállalkozó viszont 8 millió forintot követel tőlük állítólag elvégzett és ki nem fizetett munkákra.

Erikáék feljelentést tettek közokirat-hamisítás bűntettéért és magánokirat-hamisításért, a nyomozást pedig el is rendelték ismeretlen tettes ellen. Az eljárást a dunakeszi kapitányság folytatja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy szál melltartóban mutatta meg magát a műtét után az Ázsia Expressz győztese - fotók

origo.hu

Sejtelmesen üzent a válófélben lévő Tóth Gabi

borsonline.hu

Könnyek és ima Michael Schumacherért: megrémültek a rajongók a fotó láttán

hirtv.hu

Szijjártó Péter: Magyarország gazdasági kilátásai pozitívak a negatív európai környezet ellenére is

ripost.hu

„Mint egy r*bi” - Opitz Barbi durva kommenteket kap legújabb fotójára

mandiner.hu

A szíriaiak németországi beilleszkedésének egyik legfőbb akadálya az illemhely

origo.hu

Bikiniben focizott Berki Mazsi - VIDEÓ

travelo.hu

Eltörölheti az EU a rejtett kézipoggyász-díjakat

mandiner.hu

Bréking: újabb magyar kapott Nobel-díjat

ripost.hu

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Robbantással fenyegetőzött: kivonult a TEK a 15. kerületbe

INSIDER

Az indokoltnál 40 százalékkal több pénzt vettek ki a zsebünkből az élelmiszermultik

INSIDER

Magyar építészeti sikerek is megjelennek a nagy nemzetközi seregszemlén – Galéria

INSIDER

10 dolog, amit nem tudtál Karikó Katalinról - videó

INSIDER

Saját főnöküket végezték ki véletlen egy drogkartell tagjai

INSIDER

Októberben bárki ingyen megvizsgáltathatja a látását

INSIDER

Így tudod megkülönböztetni a vadgesztenyét a szelídgesztenyétől

INSIDER

Még egy napig élvezhetjük a nyári meleget a hidegfront érkezése előtt