RETRO RÁDIÓ

Péntekre eltörölhetik a maszkviselést, mégsem szabadul tőle mindenki

Több féle FFP2 maszk létezik.
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 30. 19:40

Elindult a visszaszámlálás, napok kérdése, és elérjük az 5,5 millió beoltottat, ami újabb könnyítéseket hoz majd magával.

Az emberek tűkön ülve várják az oltási szakasz újabb mérföldkövét, melynek következtében a maszk még inkább háttérbe szorulhat, és teret nyerhet a szabadság: megszűnhet a maszkviselés.

Mint arról beszámoltunk, a kormány tájékoztatása szerint amint elérjük az 5,5 millió beoltottat, újabb lazítások jöhetnek. A szakemberek számításai szerint ez a szám péntekre lehet meg.

Képünk illusztráció

A hír örömteli, hiszen bár valahol mindannyian elfogadtuk a maszk szükségletességét, ahogy kezdetben voltak, akik az ajánlás, majd a rendelkezés ellenére is ódzkodtak tőle, most úgy tűnik, többek számára is fordítottá válik a helyzet. Azaz, ha el is törlik a maszkviselést, lesznek, akik továbbra is ragaszkodnak hozzá.

Sokan óvatosak

A Bors által megkérdezettek kivétel nélkül örömhírként tekintenek a maszkviselési szabályok jövőbeni enyhítésére, ugyanakkor többen is azt mondták: egy darabig még hordanák a maszkot.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

A 25 éves Kemény Andris, gépészmérnök egyetemi hallgató, 21 éves barátnőjével várakozott a villamosmegállóban, épp a vizsgáik után utaztak szüleikhez haza Szolnokra. Bár örültek, hogy hamarosan nem kell maszkot hordaniuk, s bár túlestek mindkét oltáson, még óvatosak. „Még biztosan fogjuk viselni egy ideig a maszkot, főleg tömegközlekedési eszközökön és zsúfoltságban” – nyilatkozták a lapnak.

A 35 éves Boriné Török Borbála is hasonlóan vélekedik.

„Az irodában, ahol dolgozok, már mindenki be van oltva, és otthon, a családi körben sem kell a vírusra gondolnunk, ugyanis már mindenki védett. Egyébként több családtagom is átesett a koronavírus fertőzésen, volt, akinél egy-másfél hétig tartó magas láz jelentkezett, másnak gyomor-bélrendszeri panaszai voltak, de kórházba szerencsére senki sem került. Az enyhítésektől függetlenül ugyanakkor én egy darabig még óvatos leszek azért, főleg tömegben. Egyébként FFP2-es maszkot szoktam hordani, melyet rendszeresen 60 fokos mosással fertőtlenítek”

A 34 éves Nagy Bertalan éppen cementet pakolt be az autójába, ugyanis a Szent László Kórház felújításán dolgozik.

„Örülök a hírnek, éppen itt volt az ideje. Én is, az ismerőseim is mind be vagyunk oltva, így már nem tartunk a vírustól. Én Sinopharmot kaptam, és egyáltalán nem tapasztaltam semmilyen problémát, meg is bízok a vakcinában. Egyébként idáig eldobható maszkot hordtam, jó, hogy már nem kell venni” – mondja mosolyogva,

A 23 éves egyetemista, Hajnal Regina a Bors munkatársaitól tudta meg, hogy 5,5 millió beoltott után eltörlik a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályozást. Július 6-án fogja megkapni második Pfizer oltását.

„Mivel július 6-án fogom megkapni a második Pfizer oltásomat, én még egy ideig óvatos leszek és viselni fogom a maszkot. s azt sem tudom, hogy lesz-e negyedik hullám. Bevallom, volt, hogy három hónapig ki se mozdultam a kertes házunkból, annyira féltem a vírustól. Szóval, még egy picit várok, mielőtt felszabadultan maszk nélkül közlekedem” – zárta gondolatait a fiatal lány.

Újra megoszthatjuk a mosolyunkat!

Hogy milyen volt az elmúlt egy év és a maszkviselés? Legtöbbünk számára kezdetben furcsa, később megszokott, majd ahogyan a különböző kereskedelmi ágazatok kapcsoltak, egyfajta lehetőséggé vált arra is, hogy újabb elköteleződést mutassunk kedvenc márkánk, egy frappáns idézet, vagy épp sportcsapatunk iránt. A maszk lehetőséget adott táncra perdülni a kreativitás színpadán, és alkalmat kínált… kissé paradox módon ugyan, de mosolyogni saját magunkon a legkülönfélébb darabokat látva. Míg a kreativitás a jövőben opcionális maradhat, addig a mosoly ismét láthatóvá válhat.

Továbbra is megéri oltatni!

A járvány három hulláma után, és a mostani szabadabb élet ízlelgetése közben talán nem árt odafigyelni azokra, akik figyelmeztetnek: a megfelelő átoltottsági szint a kulcsa mindennek.

Fotó: MTI/Komka Péter

Márpedig, aki regisztrál, a második oltást is alapul véve kevesebb, mint egy hónap alatt hatékony védelemre tehet szert, ezzel védve nem csak önmagát, de szerettei és munkatársai mellett mindannyiunk szabadságát is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.