Orbán Viktor: Nem akarjuk hogy más döntsön a magyar fiatalok katonai szerepéről, sorsáról

POLITIK
Létrehozva: 2021.06.11.

Megdöbbentő: álmára hivatkozva rabolt ki egy dohányboltot a tanár Ráckevén

A közkedvelt és a helyiek által ismert egyetemi tanár korántsem szokványos indokkal rabolt ki egy trafikot.

Kedd hajnalban Sz. Gábor - vagy ahogyan a helyiek ismerik, Spagó – úgy ébredt fel, hogy előtte álmában, telepatikus úton kapcsolatba lépett a helyi trafik tulajával, aki engedélyt adott neki nyolc doboz cigi elvitelére – hitelbe.

Ám amikor már a dohányboltban állt, azzal szembesült, hogy az alkalmazott nem kívánja kiszolgálni, ami nagyon feldühítette, még az elválasztó üveglapot is betörte.

Ezt a ráckevei dohányboltot rabolta ki a mentalista rabló (Fotó: Bors)

Mivel az „Adjá má cigit!” felszólítás továbbra is süket fülekre talált, megkerülte a megrongált pultot, és nyolc doboz cigarettát a kabátzsebébe gyömöszölve elhagyta a boltot. Kiérve az utcára, egy arra járótól tüzet kért, felnyalábolta a rablást kívülről szemlélő kutyáját, és elsétált – számolt be róla a Bors.

„Nálunk hitel nincs! Az úriember is tudhatná, hisz gyakran jár ide, és eddig nem is volt vele probléma. Egy roppant jó modorú, kellemes embernek tűnt, aki mindig erre sétáltatja a kutyáját. Állítólag tanárember, bölcsészkaron végzett” – árulta el Brigitta, az üzlet tulajdonosa.

Brigitta, a trafik tulajdonosa az összetört üveg előtt (Fotó: Bors)

Spagó, azaz Sz. Gábor valóban bölcsész, sőt egyetemen is tanított mint óraadó tanár. Jelenleg édesanyjánál él, és ismerősei szerint mentális gondokkal küzd. A rablás tényét sem ismeri el. Egy másik hihetetlen történettel állt elő, miután a Bors munkatársa megtalálta.

„Az kizárt dolog, mert nem lehet. Én akkor épp Lengyelországban tartózkodtam” – vágta rá a kérdésre Spagó. A 43 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt folytat eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság.

Sz. Gábor szerint elôre szólt a cigik miatt. Igaz, közben aludt (Fotó: police.hu)

 

origo.hu

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

metropol.hu

„Felmondtunk a munkahelyünkön, kiírattuk a gyerekeket az iskolából és most havi 7 millió forintból élünk”

mandiner.hu

Magyar Péter ledobta az atombombát – íme dr. Dávid Dóra, a Meta titokzatos jogtanácsosa, a TISZA Párt listavezetője!

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

hirtv.hu

Verőcei hajóbaleset: megtalálták a következő áldozatot

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

travelo.hu

Páratlan természeti jelenséget sikerült megörökítenie a magyar hobbifotósnak

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Belép az Ikrekbe a szerencse bolygója: ez a 3 csillagjegy teljesen új életet kezd

ripost.hu

"Egyre nehezebb" – Mellékhatásokkal küzd Katalin hercegné, sokat fogyott és hullik a haja

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

Orbán Viktor: ez az a választás, ahol eldől a háború és béke kérdése

INSIDER

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

INSIDER

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozat testét találták meg, szívszorító bejegyzés

INSIDER

Dettiről már lemondtak az orvosok - így van most a súlyos autóbalesetet szenvedett lány

INSIDER

Egy nappal a verseny előtt tudta meg, hogy indulhat, pár nappal később világbajnok lett János