Létrehozva: 2021.06.08.

Karácsony Gergelynek nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Tiborcz Istvántól

Karácsony Gergelyt a bíróság eltiltotta a további jogsértésektől, és kötelezte a nyilvános bocsánatkérésre, valamint kártérítés megfizetésére.

Fél évvel ezelőtt, 2020 decemberében Karácsony Gergely Facebook-oldalán diadalittasan kijelentette, ő bármennyiszer leírhatja és mondhatja: „Tiborcz-adó, Tiborcz-adó, Tiborcz-adó„. A Fővárosi Ítélőtábla most jogerősen kimondta, Budapest regnáló főpolgármestere jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a „Tiborcz-adó” kifejezést használta. A másodfokú, immáron jogerős ítélet éppen ennek az ellenkezőjére kötelezi a főpolgármestert – tudatta sajtóközleményben Tiborcz István.

Fotó: MTI

Tiborcz azért indított személyiségi jogi pert Karácsony ellen, mert az az önkormányzati választási kampányban az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet „Tiborcz-adóként” emlegette – írja az Origo.

A jogerős bírósági döntés indoklásában a bíróság kifejtette, Karácsony Gergely új adónemmel kapcsolatos névválasztását magyarázó közlései alapján egyértelmű, hogy az akkori főpolgármester-jelölt választási esélyeinek javítása, azaz politikai haszonszerzés érdekében, Tiborcz Istvánnal szembeni vélt negatív társadalmi értékítéletet kiaknázandó nevezte el az új adónemet éppen róla.

A személyiségi jogi per alapját egy korábbi kúriai döntés képezte, melyben a bírák kimondták, annak ellenére, hogy Tiborcz István Magyarország miniszterelnökének veje, nem minősül közszereplőnek.

Az Origo arról is ír, hogy az ügyben másodfokon eljáró ítélőtábla a 2021. június 7-én meghozott jogerős döntésében kimondta, Karácsony Gergelynek nyilvános bocsánatkérő közlemény közzétételével kell megkövetnie Tiborcz Istvánt a következő tartalommal:

„A kampányom során a közösségi médiában több alkalommal is súlyosan megsértettem Tiborcz István névviseléshez fűződő jogát, amikor az általam bevezetni kívánt adónemet róla neveztem el. Mindezért elnézést kérek.”

Emellett minden megjelent jogsértő tartalmat törölnie kell, és 500 ezer forint kártérítést is meg kell fizetnie Tiborcz Istvánnak.

Tiborcz István közleményben üdvözölte a másodfokú bíróság ítéletét:

„Őszintén remélem, hogy Karácsony Gergely főpolgármester tiszteletben tartja a bíróság jogerős döntését, és a jövőben tartózkodik a további politikai haszonszerzés céljából elkövetett jogsértésektől. Továbbá, eleget tesz a bíróság által előírt nyilvános bocsánatkérésnek is. A jogvita lezárásaképp elegendő elégtételt jelent számomra, hogy Karácsony Gergely által a részemre fizetendő sérelemdíjat felajánlhatom a Bókay Gyermekklinikának.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor