RETRO RÁDIÓ

Lángolt az éjszaka: durva bulit rendeztek a nyílt utcán a terézvárosi fiatalok

Lángolt az éjszaka: durva bulit rendeztek a nyílt utcán a terézvárosi fiatalok
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 08. 13:00

Tragédiába is torkollhatott volna a gyújtogatás Terézvárosban. Néhány fiatal hajnalban esett neki a Teréz körút egyik patinás kávézójának.

Csak hamu és a fémváz maradt a napernyőből, de hatalmas tragédia is lehetett volna a Teréz körúti gyújtogatásból. A helyi hatóságoknak a hajnali órákban kellett Budapest egyik patinás kávézójához sietniük, ahol óriási erővel csaptak fel a lángok. Bényi Árpád, polgárőr a Ripost-nak elmondta: a lángokat épp időben fojtották el, a három, 25 év körüli férfit pedig még aznap este elfogták. A gyújtogatás elkövetői szabadlábon védekeznek.

Szándékos gyújtogatás?

Szörnyű gyújtogatás képsorai borzolták fel a bulizó fiatalok kedélyét a hajnali órákban. Az állomásozó hatóságok három férfi rohanására és hatalmasra felcsapó lángokra lettek figyelmesek. A három, 25 év körüli férfi vélhetően ittasan döntött úgy, hogy nekiesik a vendéglátóhely napernyőjének. Bényi Árpád a Ripost-nak elmondta, a gyújtogatás több részletét is rejtély fedi. „A három férfi egy benzines flakonnal locsolta le a nagyméretű napernyőt, és miután felgyújtották, elmenekültek” – meséli a történteket a férfi. A rendőrség számára egyelőre tisztázatlan, hogyan kerülhetett a gyújtogatók birtokába a benzines flakon és hogy a történtek mögött túlzott italozás vagy célzott támadás áll. Bár az elkövetők a gyújtóeszközt menekülés közben eldobták, a rendőrök rövid időn belül megtalálták azt.

A gyújtogatók egy flakon benzinnel estek neki a napernyőnek (Fotó: Bényi Árpád)

Nem volt szerencséjük

A három férfi hatalmas lendülettel indulhatott neki az éjszakának. Bényi Árpád elmondta: a fiatalok aznap este egy közeli kukát is lángra lobbantottak, de egyik esetben sem volt szerencséjük. „A Teréz körúton lévő kamerák felvették, hogy a kávézó napernyőjét meggyújtják” – meséli a férfi, hozzátéve: a gyújtogatás akár több százezer forintos kárt is okozhatott a vendéglátóhelynek. A történtek miatt kerestük a kávézót is, de cikkünk megjelenéséig nem nyilatkoztak.

Tragédia is lehetett volna

Bényi Árpád szerint nagy szerepe volt az időjárás abban, hogy nem történt nagyobb tragédia. A férfi szerint a lángok akár a környező fát majd a kávézó épületét is elérhették volna, ám mint mondja: „a korábbi esőzések miatt a láng nem tudott a nedves ágakra átterjedni”

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.