RETRO RÁDIÓ

A gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi

Gyermekvédelmi törvény
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 25. 12:44

Az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatása alapján a nemrégiben elfogadott gyermekvédelmi törvényt széleskörű támogatottság övezi.

A magyarok óriási többsége, 92 százaléka ugyanis egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével, míg szintén nagy részük, 60 százalékuk szerint a kiskorúakat meg kell óvni a médiában megjelenő gender- és homoszexuális-propagandától – írja az Alapjogokért Központ elemző- és kutatóintézet.

A felnőtt magyar társadalom véleményét bemutató, országosan reprezentatív mintán végzett felmérés alapján kijelenthető, hogy csaknem minden megkérdezett egyetért a pedofilok szigorúbb büntetésével. Tízből több mint kilenc válaszadó szerint (92 százalék) szigorúbban kell büntetni a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményt elkövetőket, és mindösszesen százból négyen (4 százalék) mondták azt, hogy a magyar törvények eddig is kellő szigorral léptek fel e téren. Forrás: Alapjogokért Központ

A magyarok álláspontja világos: a gyermekek megóvása mindennél fontosabb, nemzeti minimumként tekintenek a kiskorúak védelmére.

A kutatás alapján az is kijelenhető, hogy a pedofilokra a magyarok bűnözőkként tekintenek: a válaszadók 91 százaléka szerint ugyanis a pedofília bűncselekmény, és pusztán 2 százalékuk szerint – amint azt az e téren is érzékenyítést végző baloldali sajtó sugallja sokszor – csak „betegség”.

A gyermekvédelmi törvénycsomag – az Alaptörvény rendelkezéseinek eleget téve – biztosítja a gyermekek testi, de szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelmet is. Utóbbi szempontból fontos egyetértési pont, hogy a választókorú magyar lakosság 59 százaléka szerint nem elfogadható az, hogy a kiskorúak a homoszexualitással, mint jelenséggel találkozzanak:

Tízből hat magyar utasítja el e szexuális irányultság „reklámozását” a gyermekek körében.

Ennél jóval kevesebben voltak azok (31 százalék), akik támogatják ezt.

Forrás: Alapjogokért Központ

Mindemellett a törvény egyik lényegi eleme, hogy a gyermekek szexualitással kapcsolatos nevelése, felvilágosítása a szülő joga és felelőssége.

Viszont a genderérzékenyítést a gyermekek jogainál is fontosabbnak tartó baloldali sajtó és nemzetközi politikai fősodor még ezen tételt is megkérdőjelezte.

A jogszabály alapvetésével ugyanakkor a magyarok 60 százaléka egyetért, ennyien támogatják ugyanis, hogy a homoszexualitás és a transzneműség megjelenítését tiltsák a kiskorúak számára is elérhető médiafelületeken – és csak a válaszadók 33 százaléka nem értett egyet a fenti célkitűzéssel.

A legtöbb szülő megnyugodott, hogy gyermekvédelmi lépések születtek – mondta el egy sajtótájékoztatón a pedofilellenes törvény melletti kiállással tüntető konzervatív civil szervezet, a CitizenGO kampányigazgatója. Schittl Eszter szerint az LMBTQ-érzékenyítő foglalkozások célja egy olyan generáció felnevelése, amely kritika nélkül elfogad és támogat olyan biológiai képtelenségeket, mint hogy eldönthetjük, hogy férfiak vagy nők legyünk. Ha ezt sikerül elhitetni a gyerekekkel, onnantól nincs olyan dolog, amit ne lehetne lenyomni a torkukon – vélekedett.

A magyar közösségünknek nagy siker a pedofilellenes, gyermekvédelmi törvénycsomag, mivel az elmúlt években több tízezren kértük a benne foglaltak meglépését.

Indítottunk petíciót a pedofilok szigorúbb büntetéséért és a gyermekek LMBTQ-befolyásolástól való védelmének érdekében is

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Schittl Eszter, a konzervatív civil szervezet, a CitizenGO kampányigazgatója. „Most ezzel a profilképkampánnyal fejeztük ki az örömünket, támogatásunkat” – utalt a Facebookon elérhető keretekre, amelyeket bárki beállíthat, ezzel jelezve, hogy támogatja a gyermekek védelmét az LMBTQ-propagandával szemben. „Nem ellenkampánynak szántuk, hanem az új jogszabály melletti kiállásnak. Az akciót a törvényről való parlamenti szavazás előtti napon indítottuk el, nagyjából egy időben az LMBTQ-lobbi Kossuth téri tüntetésével.

Meg szerettük volna mutatni azt is, hogy bár hangosabbnak tűnhet a globalista oldal, sokan vagyunk a józan ész pártján; a csendes többség támogatja a gyermekek alapvető védelmét a különböző szexuális és LMBTQ-befolyásolástól

– magyarázta az aktivista.

Félrevezették a gyerekeket

Schittl Eszter szerint az elmúlt években gombamód szaporodtak itthon is a kifejezetten kisgyermekeknek szóló LMBTQ-érzékenyítő foglalkozások, kiadványok, bölcsődéseknek és óvodásoknak szánt, homoszexualitást vagy nemváltást propagáló kötetek. ”Idáig nem volt törvényi akadálya annak, hogy a szülők tudta nélkül »érzékenyítsék« a gyerekeket a különböző genderidentitásokra és az emberi természettel szembemenő törekvésekre„ – hívta fel a figyelmet a kampányigazgató.

”A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Yelon szexedukációs oldala például éveken át félrevezethette a gyerekeket olyan hamis üzenetekkel, mint: »bármilyen furcsa, a nemi identitásunk a legkevésbé sem a biológiai nemünkkel áll összefüggésben«.

Mindeközben látjuk, hogy nemzetközi szervezetek és kormányok állnak bele kritika nélkül a gyerekek szexuális agymosásának a támogatásába. Az UNESCO szexuális nevelési tananyaga szerint például az 5–8 éves gyermekeknek képessé kell válniuk a gender- és a biológiai szex leírására, illetve arra, hogy miként különbözhetnek egymástól„.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.