Létrehozva: 2021.05.03.

Szlávik János tiszta vizet öntött a pohárba: ennyi oltott kell a nyájimmunitáshoz

Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat, de a fő cél, hogy minél több embert beoltsanak.

„Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat” – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője, Szlávik János hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János elmondta, a nyájimmunitáshoz el kell érni a hat-hétmillió beoltottat, tehát még sok embernek kell úgy döntenie, hogy felveszi az oltást.

Fotó : Markovics Gábor (MG)
Ripost
képen: Szlávik János, a kórház infektológiai osztályának főorvosa

„A cél az, hogy minél több ember legyen beoltva. Én úgy gondolom, hogy Magyarország ebben jól halad, és nagyon bízom benne, hogy a következő hetekben nem fog lassulni a védőoltási kedv” – fogalmazott az infektológus.

Hozzátette, bár az oltási adatok kedvezőek, még mindig vannak olyan idős, beteg emberek, akik nem vették fel az oltást, pedig ez nagyon fontos lenne.

A vírus indiai mutációjáról Szlávik János azt közölte, ez azért veszélyes, mert sokkal jobban terjed, mint a korábbi változatok, de jó hír, hogy az oltások ez ellen is védenek valamilyen mértékben.

A mutációk olyan emberekben alakulnak ki, akik valamilyen immunhiányos állapotban vannak. A védőoltásoknak viszont nincs közük az újabb és újabb mutációk kialakulásához – tette hozzá.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 073 149 fő, közülük 2 077 160 fő már a második oltását is megkapta. 1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 528 201 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 228 002 főre csökkent. 4872 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen. A magyar lakosság 42%-a már megkapta az oltást szemben az uniós 24%-kal. Miután a beoltottak száma átlépte a 4 milliót, szombaton életbe lépett az újraindítás újabb fokozata. A kijárási tilalom kezdete éjfélre módosult, este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek. Számos szolgáltatás már igénybe vehető védettségi igazolvánnyal. A még oltásra váró regisztráltak az online időpontfoglalóban is tudnak oltást foglalni. Már a 16-18 éveseket is lehet regisztrálni oltásra. Védelmi intézkedések mellett ma megkezdődtek az érettségi vizsgák.

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szombattól megnyíltak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, az állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Az online időpontfoglalón jelenleg Sinopharm és AstraZeneca oltásokra tudnak foglalni a regisztráltak. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

A védettségi igazolványok postázása folyamatos, és azt már az első oltás után kiállítják. Ha bármilyen probléma merülne fel a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, azt a magyarorszag.hu Ügyfélkapun keresztül vagy személyesen a kormányablakban lehet bejelenteni. Tájékoztató a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban: https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/tajekoztato_a_vedettsegi_igazolvanyrol_-_2021.04.12.pdf

Ha valaki a védettségi igazolvány kiállítása miatt szeretné ellenőrizni, hogy oltását a háziorvosa illetve oltóorvosa rögzítette-e az eeszt.gov.hu honlapon keresztül egyszerűen megteheti. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/igy-ellenorizheti-hogy-rogzitve-van-e-az-oltasa

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását.

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-13

A szakmai ajánlások szerint már a várandósok is kérhetik az oltást. Nekik szintén regisztrálni kell a www.vakcinainfo.gov.hu

honlapon, majd a regisztráció tényét jelezni kell a háziorvosnak, aki egyéni mérlegelés alapján dönt az olthatóságról, és gondoskodik az oltás megszervezéséről: kórházi oltóponton (Pfizer) vagy a háziorvosi rendelőben (Moderna).

Kilencedik körben április végén megkezdődött a fogvatartottak oltása is.

Tizedik körben május közepén megkezdődik a 16-18 évesek oltása is. Őket is már lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Kérjük az oltandókat, hogy akár a háziorvosi rendelőben, akár kórházi oltóponton történik az oltás, az előre egyeztetett időpontra pontosan érkezzenek, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék! Továbbá kérjük az oltandókat, hogy ha tehetik, akkor nyomtassák ki, töltsék ki és vigyék magukkal az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot, mert ez jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt. Hozzájáruló nyilatkozat: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/hozzajarulo-nyilatkozat-nyomtassa-ki-toltse-ki-es-vigye-magaval-az-oltasra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte