RETRO RÁDIÓ

Szomorú szívvel búcsúzunk: elhunyt dr. Erőss Pál

Szomorú szívvel búcsúzunk: elhunyt dr. Erőss Pál
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 23. 22:00

Nyolcvanhét éves korában elhunyt dr. Erőss Pál volt legfelsőbb bírósági bíró, az egykori Jogi esetek című műsor szakértője – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter vasárnap a közösségi oldalán.

„Szomorú szívvel búcsúzom a családunk, az Igazságügyi Minisztérium, valamint a teljes magyar jogásztársadalom nevében dr. Erőss Páltól. Az ország talán legszeretettebb jogásza, a sokak által Jogerőss Pálnak becézett volt legfelsőbb bírósági bíró, az Igazságügyi Minisztérium volt munkatársa, a Jogi Esetek című műsor legendás jogi szakértője, ügyvéd és egyben gyermekeink dédnagyapja a mai napon, életének 87. évében megtért teremtőjéhez.
Dr. Erőss Pálnak 2010-ben a köztársasági elnök a jogszabályoknak a széles közvélemény számára szuggesztív, kiváló retorikai képességekkel és bölcsességgel történő megismertetése és közérthetővé tétele, valamint ügyvédi, bírói és közéleti tevékenysége, életútja elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta.
Mindent köszönünk Pali bácsi, angyalaid vigyázzák álmodat! Áldás, békesség, Isten veled” – írta Varga Judit.
Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.