tóth gabi
Merész vállalkozásba vágta a fejszéjét Ivanics Ferenc és csapata. A Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai tapinthatóvá tették a Naprendszert.
A Bakonyi Csillagászati Egyesület évek óta dédelgetett álmát valósította meg, amikor láthatóvá tették a Naprendszert vakok és gyengénlátók számára. A grandiózus projekt 77 nyomtatott és 10 saját kezűleg készített makettsorozatból áll.
A kiállítást hamarosan bemutatják. Az élethű modelleket az interneten ingyenesen elérhető adatbázisokból és a NASA honlapjáról töltötték le.
Aszteroidák, a Szaturnusz gyűrűi, üstökösök vagy épp a Jupiteren évszázadok óta tomboló vihar – többek között ezek lesznek a Tapintható univerzum kiállításon. A makettekhez audioélményt nyújtanak, amin a laikusok egy QR-kód és NFC chip beolvasása után közelebbről megismerkedhetnek az égitestekkel.
„Vagy mi vagy a kísérőjük fog segítséget nyújtani a kód beolvasásához. Az egyik egyesületi tagunk előre rögzített hangja fogja végigvezetni az élményen a vakokat” – mondta a Ripost-nak az egyesület elnöke. Három évvel ezelőtt, a Kozmos hangjai című előadáson jutott eszébe az ötlet, amit aztán saját erőből, kevés pénzből valósítottak meg.
Az égitesteket az elnök felesége, Ivanics-Rieger Klaudia festette, aki szintén az egyesület tagja.
„Nekünk szívünk van és ötleteink, de abból sok. Megvártuk a megfelelő időt, és belevágtunk” – mondta az elnök. A projekt körül hatalmas volt az összefogás, rengeteg civil is segített. „A projekt egyediségét adja, hogy mi ezt nem pénzért tesszük, hanem azért, mert szeretnénk megmutatni az univerzum csodálatos világát a vakoknak is” – teszi hozzá Ferenc.
A kiállításon Vértes Ernő amatőr csillagász közel 50 éves makettje is helyet kap. A Luna-2 űreszköz 1959-ben csapódott be a Hold felszínére, ezt öntötte ki gipszből 1974-ben az amatőr csillagász. A makettet most, 47 évvel az elkészítése után leporolták, és kiállítják.
„Vértes nem is sejtette, hogy 50 évvel később, a jövő eszközeivel, egy új korban fogják bemutatni munkája gyümölcsét” – fogalmazott az egyesület elnöke.
A kiállítást először a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületénél és az Ajkai Városi Művelődési Központban fogják tesztelni, majd minél több helyen szeretnék azt megmutatni.