Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.10.

A krónikus beteg 16-18 évesek is foglalhatnak oltási időpontot? Itt a válasz!

A sokakat érintő kérdésre Müller Cecília reagált az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóját dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója indította: ma ünnepli ugyanis az OMSZ a 73. születésnapját. „Az Országos Mentőszolgálat az elmúlt egy évben több mint egymillió esetet látott el, a járvány bő egy éve alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba. Komoly szervezési kihívás volt, de az OMSZ megbirkózott a feladattal” – jelentette ki Csató Gábor.

Fotó: M1

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt hangsúlyozta, hogy a vakcina második adagját megkapva kialakul az a védettségi szint, amit a gyártók ígérnek. A gyógyultak száma immár háromszorosa az aktív betegeknek – mondta, hozzátéve, hogy fontos tudni, még mindig vannak súlyos esetek.

A beoltott lakosság aránya elérte a 40 százalékot. Az elmúlt héten lassabban haladt a vakcináció, de most új lendületet veszünk – emelte ki. Elmondta még, hogy a WHO pénteken jóváhagyta a Sinopharm kínai vakcina alkalmazását, illetve ajánlást tett erre.

Müller Cecíliát arról kérdezték, hogy a krónikus beteg 16-18 évesek is foglalhatnak időpontot az oltásra. A válasz rövid volt és velős:

„Igen, természetesen. Kifejezetten javasoljuk és ajánljuk” – fogalmazott.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek