Létrehozva: 2021.05.06.

Helyreigazítás: dr. Falus Ferencről valótlanságokat állítottunk

Helyreigazítás

A 2020. november 10. napján közzétett „Már tíz éve lejárt a híres bal oldali „járványügyi szakértő” orvosi engedélye” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy dr. Falus Ferenc nem dolgozhat orvosként, betegek közelébe sem mehet, ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Falus Ferenc alkalmazott orvosként dolgozhat és gyógyíthat, csupán önállóan nem praktizálhat, továbbá valótlanul állítottuk, hogy amikor dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos volt, H1N1 madárinfluenza elleni vakcinákat vásároltak, így az is valótlanság, hogy annak, amit nem vásároltak meg, nem volt forgalomba hozatali engedélye ,valamint valótlanul híreszteltük, hogy dr. Falus Ferenc tulajdonát képező és általa vezetett Harris Egészségügyi Kft. debreceni leányvállalata az OEP-től kapott támogatásból több millió forint vonatkozásában nem tudta bizonyítani, hogy azt betegápolásra költötték, ahogyan azt is valótlanul állítottuk, hogy az Állami Számvevőszék ezt kifogásolta volna. Továbbá azt a való tényt, hogy dr. Falus Ferencnek lejárt az orvosi működési engedélye, abban a hamis színben tüntettük fel, azon való tény elhallgatásával, hogy ezen engedélyre csak az önállóan praktizáló orvosnak van szüksége, dr. Falus Ferenc pedig nem praktizál önállóan, hogy dr. Falus Ferenc képességbeli, tanulásbeli problémák miatt nem tette le azon szakvizsgákat, amelyek minden önállóan praktizáló orvos számára kötelezőek, valamint az a való tényt, hogy dr. Falus Ferencnek lejárt az orvosi működési engedélye és hogy a továbbképzési feltételeket nem teljesítette, abban a hamis színben tüntettük fel, azon való tény elhallgatásával, hogy ezen engedélyre csak az önállóan praktizáló orvosnak van szüksége, dr. Falus Ferenc pedig nem praktizál önállóan, mintha dr. Falus Ferenc nem rendelkezne naprakész, korszerű orvosi ismeretekkel, orvosi tudással és naprakész járványügyi ismeretekkel.

Már 10 éve lejárt az orvosi engedélye Falus Ferencnek, a baloldal sorozatosan szerepeltetett „járványügyi szakértőjének” – tudta meg a RIPOST. Nem volt képes letenni azokat a szakvizsgákat, amelyek minden praktizáló orvos számára kötelezőek. Messze elkerülte azokat a minősítő intézményeket, amelyek előtt rendszeresen vizsgázniuk kell naprakész tudásukról a praktizáló orvosoknak. Mégis naponta nyilatkozik, osztja az észt a járvány idején!

Több mint tíz éve, 2010 márciusában lejárt az orvosi működési engedélye, nem praktizálhat, betegek közelébe sem mehet az ellenzék megmondó embere, Falus Ferenc.

Akit sokan csak Falus „Vödrös” Ferencként ismernek arról a botrányos jelenetről, amikor egy ló(!) társaságában egy vödör vizet öntetett a saját fejére. A Párbeszéd sztárorvosa még 1975-ben szerzett általános orvosi diplomát – az első két évet Moszkvában sikerült elvégeznie –, majd 1979-ben tett tüdőgyógyászati szakvizsgát.

Fotó: youtube

Magyarországon egészségügyi tevékenységet önállóan csak és kizárólag az végezhet, aki az alapképesítés mellett érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Falus Ferenc azonban nem dolgozhat orvosként, magyarán betegek közelébe sem mehet.

Ugyanis a jogszabályok szerint minden egészségügyi szakdolgozónak ötévente meg kell újítania a működési engedélyét. Csak így biztosítható, hogy egy orvos korszerű ismeretekkel rendelkezzen. Ez ugyanis az eredményes orvosi munka alapfeltétele! Minden orvosnak továbbképzési pontokat kell gyűjtenie, ez a szakmai biztosítéka annak, hogy a tudása nem elavult. A pontok egy részét a szakképesítésnek megfelelő munkakörben eltöltött igazolt munkaviszonnyal szerezheti meg az orvos, más részét pedig különböző továbbképzéseken való részvétellel és a tudásszint felmérőn megszerzett pontszámmal.

Egy a RIPOST-nak nyilatkozó általános orvos elmondta, azért is fontos a továbbképzés, mert ott sajátítják el az új ismereteket, és hiába van megfelelő pontszáma egy orvosnak, ha a tudásszint felmérőt képtelen teljesíteni, nem hosszabbítják meg a működését.

Fotó: youtube

Falus Ferenc az elmúlt tíz évben képtelen volt teljesíteni ezeket a feltételeket, így teljes bizonysággal állítható hogy nem rendelkezik naprakész, korszerű orvosi ismeretekkel.

Mégis rendszeres szereplője a baloldali orgánumoknak, naponta osztja az észt például a Klubrádióban, ahol neves orvosnak, szakértőnek titulálják, megtévesztve a hallgatókat.

Pedig szakmai szempontból legfeljebb annyi információja lehet, amennyit összeolvasgat magának, önállóan még egy receptet sem írhat. Mégis úgy nyilatkozgat, mintha naprakész járványügyi ismeretekkel és orvosi tudással rendelkezne.

Kerestük Falus Ferencet, aki végül nem tagadta, hogy nincs érvényes működési engedélye. „Én nem dolgozom orvosként” – válaszolta.

Összevissza beszélt a madárinfluenzáról is

Falus Ferenc országos tiszti főorvosként közreműködött a H1N1 madárinfluenza körüli hisztériakeltésben is. Ebben tényleg van gyakorlata. 2009-ben világméretű járványról beszélt, csakhogy később kiderült, hogy inkább világméretű pánikkeltésről van szó. A hisztériát világméretű gazdasági összefonódás és az óriási profit motiválta: bebizonyosodott, hogy az Egészségügyi Világszervezet szakértői közül jó néhányan bizonyítottan az oltóanyaggyártóknak dolgoztak. Ezt az Európa Tanács vizsgálata derítette ki, konkrét nevekkel, illetve a gyártók fizetési listáival alátámasztva. Hogy Falus anyagilag érdekelt volt-e a hisztériakeltésben, vagy csupán felült a nemzetközi kampánynak, nem tudjuk, de tény: be akarta oltatni az egész lakosságot. Csakhogy a Falusék által megvásárolt vakcináknak nem volt forgalomba hozatali engedélye és hatékonyságát sem ellenőrizték. A korabeli magyar hatóságok a gyártóval összesen 6 millió vakcinára kötöttek szerződést, egy engedéllyel nem rendelkező szerre. Mikor Falust a kétes vakcina hátteréről kérdezték, azt a cinikus választ adta: „Soha nem kérdeztem, hogy a kávét, amit iszom, milyen tulajdonosi háttérrel készítették. Csak az érdekel, hogy milyen a kávé”.

 

Az Együtt-PM jelöltje volt

2010 óta Falus Ferenc a Wikipédia névjegye szerint családi vállalkozásaiból él. 2014-ben az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjeként politikusi pályára akart lépni, de sikerült nevetségessé tennie magát a Facebookra feltöltött „jeges vödrös kihívás” kisfilmjével, amin rövidgatyában, egy ló társaságában nyakon önti magát. 2017-ben a Párbeszéd társelnökével, Szabó Tímeával „egészségügyi országjárásba” kezdett, pedig érvényes orvosi engedélye ekkor már 7 éve nem volt!

 

Hová lett az OEP-től kapott több millió forint?

Falus Ferenc az 1990-es években az amerikai kézben lévő Harris Egészségügyi Szolgálat ügyvezetőjeként tevékenykedett, majd 1994-ben a cég többségi tulajdonosa lett. 1995-ben az Állami Számvevőszék jelentése kifogásolta, hogy a Harris debreceni leányvállalata nem tudta igazolni, hogy betegápolásra költötték az OEP-től kapott több millió forintos támogatást. Később az országgyűlés vizsgálóbizottsága kiderítette, hogy a cég a Horn-kormánytól és a Soros Alapítványtól is kapott támogatást – írta meg a Heti Válasz 2014-ben.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek