Létrehozva: 2021.05.28.

Magyarországon is jelen van az indiai mutáns

Megtartotta a járványügyi intézkedésekről szóló tájékoztatóját az operatív törzs.

György István, az országos oltási munkacsoport vezetője adott elsőként tájékoztatást az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Közölte, december 26-a óta folyamatosan zajlik az oltás, aminek május 22-én újabb mérföldkövét értük el, miután meglett az 5 millió beoltott. Jelenleg a teljes lakosság 52 százaléka megkapta az első oltását Magyarországon. Ezzel szemben az EU-s átlag 36 százalék.

Fotó: MTI

„A magyar oltási stratégia sikeressége immár megkérdőjelezhetetlen” – jelentette ki.

Már nagyon közel járunk ahhoz, hogy minden regisztrált be legyen oltva. Még félmillió ember nem oltatta be magát, aki regisztrált

Magyarországon is jelen van az indiai mutáns, így nem lehet kizárni, hogy lesz egy újabb járványhullám” – jelentette be György István.

Három vakcinára lehet időpontot foglalni. AstraZenecára már nem, mert elfogyott, a beérkező szállítmányokat a második körös oltásra fogják félretenni. Mostantól az orvos-beteg találkozáskor bárki megkaphatja azonnal az oltást.

Kedden 334 ezer Pfizer-vakcina érkezett, ebből 175 ezer első körös oltás lesz. 280 ezer AstraZeneca érkezett csütörtökön, 84 ezer Jansen érkezett, és 38 ezer Moderna.

(Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Kiss Róbert rendőralezredes közölte a legújabb járványügyi intézkedéseket. A zenés-táncos rendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet jelen lenni.

A családi rendezvényen 50 fő, míg magánrendezvényen 200 fő lehet. Az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön még kötelező a maszkviselés.

(Fotó: M1 / YouTube)

A szót Müller Cecília vette át, aki ismertette a reggeli járványügyi adatokat. Kiemelte: bizakodásra adnak okot, a javuló adatok, főleg, hogy 999-re csökkent a lélegeztetésre szorulók száma.

„Az egyéni védelemre kell helyezni a hangsúlyt, mert lehetetlen megmondani, hogyan zajlik le a betegség. Mindenki oltakozzon, aki még nem tette” – mondta Müller Cecília.

Egy hét alatt 39 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma. A fertőzöttek átlagéletkora 42 év, a gyógyultaké 43.

A fertőzöttség a fővárosban 14 százalék, Pest megyében 13 százalék, 9 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azonosították. A legnagyobb csökkenés Somogy megyében volt 57 százalékkal Egyetlen helyen, Vas megyében lett 9 százalékos a növekedés. Jelentősen csökken a vírus örökítőanyagának jelenléte a szennyvízben.

A fertőzöttek 95 százalékban valamilyen egyéb, krónikus megbetegedésben is szenvednek. Az elhunytak átlagéletkora 74 év.

Ketten fertőződtek meg az indiai variánssal. Egyikük könnyebb lefolyással már meggyógyult, de a másik beteg még kórházi kezelésre szorul. Jelenleg használt védőoltások hatásosak az indiai mutáns ellen.

Végül elmondta, egy nívós amerikai lapban, a JAMA kiadványában megjelent a Sinopharm-vakcina vizsgálati eredménye, eszerint a vakcina hatásossága 73-78 százalékos.

Legközelebb jövő héten kedden lesz látható az Operatív törzs.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast