Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.16.

Tarlós István: Karácsony lépni sem tud, ha Gyurcsány nem akarja – itt a teljes interjú!

Nem tartom magam a belvárosi kerékpározás apostolának, de mi legalább rendes kerékpárutakat építettünk, nem csak fölfestettünk valamit meglepő helyekre – mondta Tarlós István korábbi főpolgármester. A miniszterelnöki megbízott exkluzív interjút adott a Ripost7-nek. Úgy véli: Karácsony kopírozza Demszkyt és miniszterelnökségről álmodik, de a különbség az, hogy Karácsony saját értékrendje nem igazán ismerhető, valakik irányítják és építgetik.

Ripost: 9 évig irányította Budapestet. 2010-ben, Demszky Gábor távozása után szembe kellett néznie Európa leginkább túlárazott beruházásával, a 4-es metróval. Hogyan látta akkor Budapest állapotát?

Tarlós István: 2010-ben anarchikus állapotba került hivatalt, zsibbasztó adósságállományt és félresikerült projekteket, koncepciókat találtunk a Városházán. Ma már igyekeznek mindezt ködösíteni, bagatellizálni, az emberi feledékenységre kalkulálva kommunikálni. Az elfogulatlan kiértékeléshez nem segít hozzá a mai politikai hangulat sem, amelyben a tömegtájékoztatást kevésbé jellemzi a tárgyszerűség, mint az indulatok.

Fotó: Ripost

Ripost: Mit gondol a korábbi és a mostani baloldali városvezetésről?

T.I.: Megnézve a városházi elit személyi összetételét, részben átfedik egymást. Demszky és Karácsony némely vonatkozásban közel állnak egymáshoz, pontosabban a jelenlegi főpolgármester némiképp kopírozza Demszkyt. A főpolgármesterséget egyformán mindenekelőtt politikai pozícióként értelmezik. Közös álmuk a miniszterelnökség. Mindketten a politikai imázsépítésre koncentrálnak, amiben hasonló készségességgel áll korlátlanul rendelkezésükre a velük baráti média és közvéleménykutatók. A hivatal, mint összetett rendszer vezetéséhez egyikük sem mutat különösebb affinitást, ahogy a műszaki-gazdasági problémák áttekintéséhez sem. Demszky azonban kétségtelenül erősebb egyéniség. Bátrabb, perszonálisabb, következetesebb volt. A saját értékrendjét legalábbis következetesen képviselte. Karácsony értékrendje nem igazán ismerhető. Ha az ember hallgatja őt, nem lehet biztos benne, hogy mindig a saját gondolatait közvetíti. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy nincsenek Budapest-infók, és soha nem engedik olyan újságírók közé, akiknek kapásból önálló válaszokat kellene adni, váratlan kérdésekre. A közvéleménynek arról pedig fogalma sem lehet, valójában hogyan készülnek a szakadatlan érkező Facebook-bejegyzések. Viszont a szereptévesztésben messzebbre megy Demszkynél, aki azért nem kezdeményezett önálló kapcsolatfelvételt az Egyesült Államok elnökével.

Ripost: Ön mindig hangsúlyozta: nem a politikai, hanem a szakmai szempontok az elsők a döntéshozatalnál. Hogyan látja Karácsony Gergelyéknél ugyanezt?

T.I.: A Városházán ma teljes az izgalom, feltehetően ott is a 2022-es parlamenti választás szempontjai a mértékadók. Sokpárti koalíció működik, amelyben a főpolgármester pártja a legkisebb, a DK a legjelentősebb szereplő. Ez nem könnyíti meg a főpolgármester életét. Lehet teóriákat gyártani, de a lényeg egyszerű algebra: amit Gyurcsány Ferenc nem akar, azt Karácsony nem tudja átvinni a Közgyűlésen. Ez faktum.

Karácsony Gergely megválasztott és Tarlós István leköszönő főpolgármester a hivatal átadás-átvételén a Városházán 2019. október 17-én.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ripost: Mi a véleménye a főpolgármester által nemrég nyilvánosságra hozott, 2027-ig előremutató tervekről?

T.I.: Nem akarom jónak vagy rossznak minősíteni a programot. Operatív programnak kicsit későn született, távlatinak túl általános, rövid, és kevés benne a konkrétum. Igaz, ami nincs benne, azt nem is lehet majd számon kérni.

Ripost: Mi a véleménye a Karácsony-féle biciklisávokról?

T.I.: Visszatértek a 2010 előtti divathoz. Nem tartottam magamat a belvárosi kerékpározás apostolának, de mi rendes, szabályos kerékpárutakat építettünk. Nem keveset, és nem meglepő helyszínekre felfestett sávokat.

Fotó: Ripost

Ripost: Karácsony Gergely 3 kastély és 69 másik ingatlan eladásából remél pénzt a főváros számára. Mi a véleménye erről?

T.I.: Már másfél éve nem én vagyok a főpolgármester, nem ismerem a jelenlegi pénzügyi akciókat és folyamatokat, de azt tudom, hogy ott hagytunk 200 milliárdnyi tartalékot. Nekem 2010-ben nem volt ilyen szerencsém. Ami a bejelentett vagyoneladási terveket illeti, minket ennek a töredékéért szétszedett volna az ellenzéki média, a vagyonvesztést megrendítő tónusban a bibliai eredendő bűnhöz hasonlítva.

Ripost: Mit szól ahhoz, hogy beszedik a köztéri kukák kétharmadát spórolás címén?

T.I.: Elhibázott döntésnek vélem és nem értem. A környezetvédelmet érintő verbális megnyilvánulásaikkal, de a kampányaikban meghirdetettekkel sem egyeztethető össze.

Fotó: Ripost

Ripost: A Lánchíd rekonstrukciója még mindig nem kezdődött meg, Karácsony Gergely szerint ez nehéz örökség.

T.I.: Örüljenek, hogy nem a metrókat örökölték meg, mint mi. A Lánchidat előkészítve, a hídhoz feltétlenül elegendő forrással vették át. Ezért ma sem tudom, hogy egy évig miért nem történt semmi. Hogy azután a végül 5 milliárd forinttal drágább szerződésükről sorozatosan azt állították, hogy 8 milliárddal olcsóbb a mi időnkben érkezett ajánlatnál, ezt már maga a nyertes kivitelező is restellte és helyesbítette lányos zavarában. A pandémia hátráltatja az önkormányzatot is, de 2020 márciusáig nem volt járvány, másrészt a pályáztatás folyamatában, az elbírálásban biztosan nem akadályozta őket, egy új kiírásban még kevésbé.

A Lánchíd / Fotó: MTI

Ripost: Karácsony Gergely láthatólag nehezen tud vagy akar együtt dolgozni a kormánnyal, de akármilyen pártállású is Budapest vezetése, a kormányzattal mindig lehetnek érdekellentétei. Ezek hogyan rendezhetők?

T.I.: A Közfejlesztések Tanácsát az én javaslatomra hoztuk létre Orbán Viktorral. Olyannyira így van, hogy szerepel a miniszterelnökkel 2018-ban kötött írásos megállapodásomban. Megfelelő lehetőség a városfejlesztés elképzeléseinek összehangolására. Szerintem ezt a lehetőséget korlátosan használják ki. 2019 végére a Tanácsnak konszenzusos programja volt. Most az a helyzet, hogy Fürjes Balázsék igyekeznek készségesen működni, de ez váltakozó sikerrel jár. Most éppen jobb passzban vannak, ami helyes, de a főpolgármester mögött álló, nála jelentősebb erők alighanem gyanakvóak a túlzott barátkozással szemben. Inkább a kormány önálló projektjei tűnnek reálisabbnak, de majd meglátjuk. Hosszú távon nehéz azt csinálni, amivel a főpolgármester sorozatosan próbálkozik. Egyik nap csúnyán ócsárolja a kormányt és sürgősen le akarná váltani, másnap fraternizál, és e módon nagy pénzekért igyekszik közbenjárni. A forrásmegosztásról 30 éve vitáznak kormányok és önkormányzatok, de ilyen durván kétkulacsos játékot egy kormány sem visel el.

Ripost: Meglepné, ha Karácsony Gergely korábbi kijelentései ellenére mégis indulna ellenzéki miniszterelnök-jelöltként?

T.I.: Ha Karácsony Gergely zuglói, majd eddigi budapesti városvezetői teljesítményét nézem, a miniszterelnöki ambíciók fejlett önbizalmat sejtetnek, amit az ellenzéki média évek óta kozmikus erővel tuningol, valóságos tömeghangulatot gerjesztve, de ennek az egyesek szerint feltételezhető hátteréről inkább ne beszéljünk. Nyilván elég rég miniszterelnöknek építik valakik. Csak a saját, egyéni gondolatmenetemet, véleményemet tudom felvázolni, annak esetleges hibáival. Eszerint, ha Karácsony Gergely nem lesz miniszterelnök és marad főpolgármester, akkor nem tudom, a Fidesz számára lesz-e különösebb értelme látványos, egyoldalú engedményeket tenni... Mondjuk végső soron a jó városvezetői képességekkel rendelkező Fürjes Balázs rovására, de akár a Fidesz budapesti teljesítményét is relativizálva ezzel. A főpolgármester hátterétől a kormány ez esetben sem igen számíthat elismerésre. Ha Karácsony nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, akkor retorziók formájában a Fővárosi Közgyűlésben a Gyurcsány-frakció alaposan megfegyelmezheti, akármit mondanak erre most. Ha elindul miniszterelnök-jelöltként és veszít (akár már az előválasztáson, bár az nem valószínű), azzal korrigálhatatlan presztízsveszteséget szenved, és szembe kell néznie azzal, hogy Budapestet ugródeszkának használta. Ennek a fejtegetésnek sebezhető pontja, hogy nem tudhatjuk persze, mi a terve a főpolgármester mögött álló erőknek arra az esetre, ha Karácsony veszít. Akár mártírt is kreálhatnak belőle. Elhatározás kérdése. Ha netán miniszterelnök lenne, ki tudja, ott milyen erősen vitatható vagy népszerűtlen lépésekre kényszeríthetik azok, akik nélkül valószínűleg nem lehet meg a többsége. Ezzel együtt az ellenzék láthat, és lát is Karácsonyban fantáziát. Gyurcsányon kívül – aki megválaszthatatlan – egyedül Karácsony tud értékelhető választási győzelmet felmutatni, nem hajlamos belső konfrontációkra, könnyen irányítható, és az országos politika mindig jobban érdekelte, mint a várospolitika. A radikális Jakabnál a jelek szerint jóval intelligensebb, az ellenzéki politikai mezőt leginkább képes integrálni. Külföldi példák alapján a mai világban bizonyos elképzeléseknek, illetve erőknek Karácsony Gergely személyisége nagyon is megfelel. Érdekes évnek nézünk elébe. Nem állítom, hogy mindig mindenben egyetértek a Fidesszel, de a sorskérdések alakítása, valamint az ellenzék felfogása és színvonala miatt is elengedhetetlen a Fidesz-KDNP támogatása mindazok részéről, akik gondolnak a magyar jövőre.

Fotó: Ripost

Ripost: Ön ma a közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott, az ilyen nagyberuházásokat véleményezi. Milyen projektekkel foglalkozik most?

T.I.: Sorban készítek anyagokat a miniszterelnök úrnak. Írtam a mérnökkamarák problémáiról, az M0-ás körgyűrűről, vízügyi problémákról, árvízvédelemről, a 2-es villamosvonal felújításáról, pályahosszabbításáról, a 4-es metró továbbépíthetőségéről, a Liszt Ferenc repülőtér vonalas létesítményekkel való megközelítésének alternatíváiról, az építőipar helyzetéről, aktuális vagy érdekes kérdésekről. Az már nem az én dolgom, hogy ki milyen mértékben használja. Tudok mit csinálni, bár ez az élethelyzet nem az én megszokott világom, nem hasonlít arra. Az időt nem lehet megállítani.

Ripost: Mire a legbüszkébb a pályafutása során?

T.I.: Büszke? Inkább felemelő érzés, hogy 75 év óta egyedüli konzervatív politikusként nyertem kétszer is Nagy-Budapesten, és a főváros vezetője lehettem egy évtizeden át. A liberálisok ezt soha nem bocsátják meg nekem. Azt még kevésbé, hogy többször szembesítettem őket olyan tényekkel, amiket legkevésbé sem szerettek hallani. Mai napig „meghálálják” a kommunikációban. Annak is örülök, hogy e hivatalom viselése közben nem kellett megtagadni magamat. Végül az is elégtétel, hogy a hivatali időmben épp Brüsszelből és Londonból kaptunk jelentős elismeréseket. Voltak hibáink, de olyan rosszul azért nem dolgozhattunk. Kicsit másképp nézett ki a város 2019-ben, mint 2010-ben.

Ripost: Mit üzen olvasóinknak?

T.I.: Kerüljék a nyughatatlan embereket, és ne bánkódjanak, ha sértő szót hallanak magukról! Féja Géza írta: „a természetet sem zavarja, hogy mit beszélnek róla.” Állítólag Jókai is ezt a nézetet képviselte, én is így gondolom.

Tarlós István névjegye 73 éves, 1948. május 26-án született Budapesten. Édesapja jogász, édesanyja főkönyvelő volt, mindketten az Akadémiánál dolgoztak. 1973 óta nős, felesége okleveles építőmérnök. Három felnőtt gyermekük – két lány és egy fiú – és hat unokájuk van. A végzettsége mélyépítő mérnök, 15 évig dolgozott is a szakmájában, a rendszerváltás előtt saját tervezőirodája is volt. Az első szabad önkormányzati választásokon, 1990-ben megválasztották Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) polgármesterévé, majd háromszor is újraválasztották, így 2006-ig töltötte be ezt a tisztséget. 2010 és 2019 között volt Budapest főpolgármestere. A 2019-es önkormányzati választás óta a közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott. Ahogyan ő maga megfogalmazza: „párton kívüli, de a Fidesz–KDNP gondolkodói köréhez és politikai közösségéhez tartozó” szakember.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek