RETRO RÁDIÓ

Kiderült: ezért kell az oltás Covid-fertőzés után is

Kiderült: ezért kell az oltás Covid-fertőzés után is
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 27. 16:10

Növelheti az oltás hatékonyságát, ha már átestünk a Covid-fertőzésen. És ez még nem minden. Ennél is jobb eredményeket mértek azoknál, akiket a dél-afrikai és a brazil variáns fertőzött meg. Mutatjuk a lefrissebb tanulmány adatait.

Egy brit kutatás szerint azoknál az embereknél, akik átestek a koronavírusfertőzésen, már az első dózis vakcina hatására csaknem hétszeres antitestszintet mértek, ezért szükséges az oltás covid után – írja a Mirror.

Megdöbbentő eredményeket hozott a Covid-kutatás az antitesttermeléssel kapcsolatban. Fotó: Shutterstock

A Sheffieldi Egyetem tanulmánya 237, 22 és 71 év közötti beoltott egészségügyi dolgozó vérmintáját vizsgálta. Megdöbbentő eredmények születtek: akik korábban koronavírusfertőzöttek voltak, már egy oltás után a normális antitestek csaknem hétszeresét produkálták. Ennél is jobb eredmények születtek a dél-afrikai és a brazil változatokkal megfertőzött személyek esetében. Ott az emberek antitestszintje 15-ször magasabb volt, mint azoknál, akik még nem estek át a Covid-betegségen.

A stimuláló hatás a T-sejteket is érintette

A stimuláló hatás nem korlátozódott csupán az antitestekre. Azoknál az embereknél, akiknek kórtörténetében Covid-fertőzés volt, hétszer több T-sejt volt. A T-sejt az a létfontosságú immunsejt, amely reagál a vírusra és erősebb védelmet nyújtanak, mint az antitestek és hosszabb ideig tartanak, mint az antitestek, mivel a Covid „memóriája” évekig tarthat. A koronavírus fertőzésen korábban átesett személyek már egy oltás után is elérték a védelmi szintet, amelyet mások viszont csak a második oltás után – írja a Mirror az összefoglalójában.

Dr. Thushan de Silva, a Sheffieldi Egyetem vezető klinikai előadója és fertőző betegségek tiszteletbeli tanácsadója azt mondta: „Ha a korábban fertőzött embereknél az oltás után magas a T-sejt és az antitest immunitás, az jobb védelmet nyújthat, előnyt jelenthet számunkra a változatok és oltások közötti folyamatos harcban.”

Azoknak is kell az oltás, akik már átestek a Covidon

A szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy ezek a megnyugató eredmények senkit se tegyenek elbizakodottá. Azoknak is szükségük van az oltásra, akik már átestek a betegségen, mivel nem tudni, hogy mennyi ideig tart az immunitás, ami idővel minden bizonnyal elhalványul.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.