tóth gabi
Közös ügy mellé állt Miklósa Erika és Kemény Dénes: beszálltak az oltási kampányba. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán tett közzé egy videót, amelyben elmondják, hogy miért tartják fontosnak.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a videó elején kiemeli: „A járvány ellen az egyetlen megoldás a hatékony és biztonságos vakcina, ezért is fontos, hogy minél többen regisztráljanak és beoltassák magukat.”
Majd azt is elmondja: neves közéleti szereplőket kértek fel, hogy egy kampány keretében mondják el, miért tartják fontosnak a koronavírus elleni oltást.
Az első videóban Miklósa Erika operaénekes – többek között – kiemeli: „Már több, mint 1 éves hiányoznak az életünkből az együttlétek a szűkebb, tágabb családdal, ismerősökkel, barátokkal és a nézőkkel. Túl az egészségvédelmén nekem az oltás is egy érzelmi kérdés. Tehát mindenképpen beoltattam magam, és erre buzdítom embertáraimat is, muszáj egy kicsit felelősebben, kollektívebben gondolkodni.(...) Nekem a legjobban ebben az egész időszakban az hiányzott, hogy megöleljem a szeretteimet, a barátaimat, a kollégáimat.”
Kemény Dénes, olimpiai bajnok vízilabdaedző mindehhez hozzátette:
„Én az első perctől kezdve arra vártam, amikor a járvány kitört, hogy mikor lesz használható vakcina, védőoltás. Ha valaki ezt a kifejezést végig gondolja, akkor eszébe nem juthat, hogy ezt ne adassa be magának. (...) Én azért tartottam fontosnak, hogy kiálljak a vakcinázás mellett, mert meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód, hogy egy éven belül magunk mögött tudjuk ezt a járványt.”