Létrehozva: 2021.04.11.

Galgóczi Ágnes: jól halad az oltási program

Jól halad az oltási program Magyarországon – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a közmédiának vasárnap.

Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták.Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék – hangsúlyozta.

Galgóczi Ágnes
Fotó: M1

Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak. A leggyakoribb a brit mutáns, amely nagyon gyorsan terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz, sok fiatal is kórházba kerül miatta – mondta az osztályvezető.

Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti. Az elmúlt 24 órában 6296 új fertőzöttet regisztráltak, és 206-an haltak bele a fertőzésbe.

Továbbra is a járvány harmadik hullámában van az ország – közölte Galgóczi Ágnes.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja szinte minden vizsgálati ponton stagnál a szennyvízben. Ez a mutató hét-tíz nappal vetíti előre a járványgörbe alakulását – jegyezte meg.

Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a háziorvosok teljes listát kapnak azokról, akik a praxisukból regisztráltak a vakcináért. Az idősek mellett már a krónikus betegséggel küzdő fiatalabbakat is beküldhetik az oltópontokra – emelte ki.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 835 894 fő, közülük 1 197 685 fő már a második oltását is megkapta. 6296 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 720 164 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 206 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 417 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 426 394 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 270 353 főre emelkedett. 10 484 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 290-en vannak lélegeztetőgépen. Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 28%-a már kapott oltást, szemben az uniós 15%-os átlaggal. Miután a beoltottak száma kedden meghaladta a 2,5 milliót, szerdától megkezdődhetett a lépcsőzetes újraindítás. Szigorú járványügyi intézkedések mellett, de kinyithattak az üzletek, a szolgáltatások és a kijárási tilalom 22 órára tolódott. Emellett a védelmi intézkedések továbbra is érvényben maradnak. Ma is folytatódik a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozók soron kívüli oltása a kórházi oltópontokon. A háziorvosok is folytathatják a regisztráltak beküldését a kórházi oltópontokra, ahol most Pfizer és Szputnyik vakcinákkal tudják folytatni az oltást.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a járvány továbbra is intenzíven terjed, a brit vírusmutáns több embert képes fertőzni, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-favipiravir-felirasan-embereletek-mulhatnak

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb 1,5 millióval nőtt és már a 4 milliót is meghaladja a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon!

Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/itt-ellenorizheti-hogy-nyilvantartjak-e-ont-oltandokent

Az Operatív Törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb minél több ember kapja meg az első oltását. Minden rendelkezésre álló és beérkező vakcinaszállítmányt teljes mennyiségben és mielőbb igyekszünk bekapcsolni az oltásba. Mind az öt Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen.

Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez. A nyugati vakcinákon túl 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is lekötöttünk. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag vakcina érkezett, ezt elsősorban a háziorvosok használják a regisztrált idősek első és második körös oltásához. Az orosz vakcinát is a regisztrált idősek oltására használják a megyei kórházak oltópontjain. Az OGYÉI két újabb keleti vakcina (CanSino, CoviShield) behozatalát is engedélyezte, de ezek szállítása csak hetek múlva várható. A Magyarországra érkezett vakcinákról: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-9

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor