RETRO RÁDIÓ

Szlávik: 25 százalékos átoltottság már meg tudja fékezni a járványt

Szlávik János
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 06. 17:32

A Dél-pesti Centrum Kórház infektológusa szerint a hétvégére már 1 millió ember megkapja az oltást hazánkban, így egyre közelebb a cél.

Szlávik János szombaton úgy nyilatkozott:

Ha megfelelő ütemben érkeznek Magyarországra az oltóanyagok, akkor néhány hónapon belül elérhető a 25 százalékos átoltottsági arány, ami a járványt már meg tudja fékezni.

Veszprém, 2021. március 6.
Hóbor Ágnes orvos beadja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját egy idõs nõnek a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház oltópontján 2021. március 6-án.
MTI/Máthé Zoltán

Ezt tudják a vakcinák

Szlávik János az oltások közti különbségekről szólva kifejtette: nem mindegyiket lehet bizonyos életkor alatt vagy felett beadni, valamelyiket hosszabb vagy rövidebb idő után ismételni kell, azonban „mindegyiknek megfelelő a hatékonysága” – írja a koronavírus.gov oldal.

Mindegyik alkalmas arra, hogy a beadás után két-három héttel szinte száz százalékban megakadályozza a súlyos esetek kialakulását és azt, hogy a beteg kórházba kerüljön – mutatott rá.

A főorvos úgy folytatta: a második oltás után egy héttel alakul ki az oltásoknál meghatározott 80-90 százalékos védettség. Azt követően is elképzelhető, hogy valaki megfertőződik, de „óriási valószínűséggel” nem kerül kórházba – tette hozzá.

Zalaegerszeg, 2021. március 6.
Anfer Kristóf ápoló beadja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját egy páciensnek a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2021. március 6-án.
MTI/Varga György

Egyre több a beteg

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy meredeken emelkedik az új fertőzöttek és a kórházba kerülők száma. A főorvos szerint ennek egyértelmű oka a brit variáns térnyerése, amely könnyebben terjed emberről emberre, a fiatalabbakat fertőzi meg, több embernél okoz lázat, izom- és ízületi fájdalmakat, illetve nagyon sokan köhögnek tőle.

Tájékoztatása szerint a brit variáns súlyosságát tekintve 10-15 százalékkal agresszívebb, mint a korábbi koronavírus-törzsek.

Az infektológus konkrétumok említése nélkül azt is elmondta, egy éve harcban állnak a koronavírussal az egészségügyi dolgozók, az orvosok és nővérek. Sajnos időnként hátba támadnak emiatt, de úgy érzem, mi mindannyian az emberekért, betegekért és életekért küzdünk, mert ez a hivatásunk - fogalmazott.

Ezen a hétvégén újabb százezer honfitársunk kaphatja meg az oltást, amivel vasárnap estére átlépjük az egymilliós határt – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a közmédiának.

Kovács Zoltán közölte: az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is tervezetten és nagy számban oltják azokat, akik regisztráltak a vakcianinfo.gov.hu oldalon. Hozzátette: Magyarország az átoltottság tekintetében a második Európában, és a magyar ütemtervvel az ország az európai lista élére fog kerülni.

„Mindent megteszünk azért, hogy a regisztráltak a lehető leghamarabb oltáshoz jussanak” – fogalmazott Kovács Zoltán, majd mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon az oltásért.

A vírus elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze az oltás, Magyarországon minden vakcina biztonságos és hatékony – emelte ki.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar oltási terv az Európai Unión keresztül beszerzett vakcinákon kívül kínai és orosz oltóanyagot is felhasznál. „Ennek köszönhetjük azt, hogy gyorsabban tudunk haladni, mint Európa többi része” – hangoztatta.

Kovács Zoltán szavai szerint az oltási terv végrehajtása a kulcsa annak, hogy a lehető leggyorsabban – lépésről lépésre – vissza tudjunk majd térni a normális életünkhöz.

Szemben a sajtóban megjelent állításokkal, az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik.

A háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztrált idős emberek oltása a Sinopharm, a Moderna és a Pfizer vakcinával, egyedül az Astra Zeneca vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor. A többi három oltóanyaggal jelenleg és a hétvégén is zajlik a tömeges oltás. A következő napokban így közel 400 ezer ember lesz beoltva.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.