A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK
2 éve

Rusvai Miklós elmondta véleményét hazánk oltási stratégiájáról

Két hét elteltével csökkenhet majd az új fertőzöttek száma Rusvai Miklós virológus szerint, a lezárásoknak és az oltási stratégiának köszönhetően.

Rusvai Miklós virológus, az MTA doktora az Origo-nak elárulta: szerinte a kormány oltási stratégiája, az, hogy először a kockázati csoportba tartozókat oltották be, jó.

Ezt bizonyítja, hogy bár a napi új fertőzöttek, a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma a brit mutáns vírus miatt már meghaladta az őszi hullám csúcsán tapasztalt értékeket, a halottak száma arányaiban 20-25 százalékkal kisebb. Azt is kiemelte, hogy akik nem oltatják be magukat, előbb-utóbb – vagy az idén, vagy jövőre – elkapják a vírust, ugyanis mindenkinek immunizálódnia kell. Vagy úgy, hogy megkapja az oltást, vagy úgy, hogy megfertőződik.

Rusvai Miklós szerint működik a kormány oltási stratégiája. Fotó: TV2

„Azt remélem, hogy két hét múlva lesz a csúcs, addig még sajnos lehetnek rosszabb adatok, lehet több új fertőzött. De két hét múlva remélhetőleg csökken a számuk, és sokkal gyorsabb lehet a javulás. Azért, mert az oltások következtében kialakuló immunitás és a szigorúbb korlátozó intézkedések hatása összeadódik.”

A nyájimmunitás kapcsán elmondta: ahhoz, hogy kialakuljon, a lakosság hetven százalékának védettnek kell lennie. Most tartunk körülbelül 25 százaléknál. Még 45 százalék szükséges a nyájimmunitás eléréséhez. Az a cél, hogy ez a csaknem négy és félmillió ember az oltás által szerezzen immunitást, és ne fertőzés útján.

Rusvai Miklós szerint azért terjed most jobban a fiatalabbak körében a vírus, mert az idősotthonok lakóit és a hetven év felettieket nagyrészt már beoltották, tehát immunisak.

„Jó volt a kormány oltási stratégiája, hogy először az időseket, a kockázati csoportba tartozókat oltották be, ugyanis a halálozási adatok is valamelyest csökkentek az őszi csúcshoz képest. Az adatokból láthatjuk, hogy a lélegeztetőgépen lévők, a frissen fertőzöttek és a kórházban gyógyulók száma mára meghaladta a december eleji értékeket, a halottak száma viszont 20-25 százalékkal kevesebb az őszi hullám csúcsához képest. Mivel az idősebbek immunizáltak, a vírus kénytelen a fiatalabbak között terjedni, ráadásul kockázatvállalóbak is” – emelte ki a virológus, majd hozzátette: úgy látja, sokan könnyelműek, nem tartják be a védekezési szabályokat.

Orosháza, 2021. március 6.
Mahmoud Ahmed háziorvos (b) beolt egy idõs nõt a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelõintézet oltópontján 2021. március 6-án.
MTI/Rosta Tibor

Rusvai Miklós az oltásellenesek kapcsán azt is elmondta: véleménye szerint a számuk csökken, és reméli, hogy ez így is marad.

„Ha eljön az az idő, amikor mindenkinek rendelkezésre áll majd bármilyen oltás – mondjuk ősszel vagy télen -, és aki akarja, akármelyik vakcinával beoltathatja magát, akkor az oltáselleneseknek saját felelősségük lesz, ha elkapják a fertőzést, és adott esetben kórházba kerülnek.”

A Favipiravir szerinte hatásos „Az antivirális szerek egyike sem képes teljesen megszüntetni a vírusfertőzést, de erősen csökkenti a szervezetben termelődő vírusok számát. Jobb hatásfokkal működnek a fertőzés kezdeti szakaszában. A gyógyszer lényegében annak az enzimnek a működését gátolja, amely segíti a vírus szaporodását. Tehát jóval kevésbé tud szaporodni a szervezetben a kórokozó. Így vagy a tünetek lesznek enyhébbek, vagy később jelentkeznek a súlyosabb tünetek, de így az immunrendszernek van ideje kialakítani az ellenanyagot.” – hangsúlyozta a virológus.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

origo.hu

Újabb részletek: ezért nem fordult vissza Suhajda Szilárd

borsonline.hu

Súlyos baleset történt, Hódi Pamela sürgős segítséget kér

vg.hu

Japán már nem a jövő, egyre jobban lemaradnak a digitalizációban

ripost.hu

Ledobta a melltartót a háromgyermekes színésznő: félmeztelenül pózolt

hirtv.hu

Benzema távozik a Real Madridtól

origo.hu

Dopeman is beszállt Ganxsta Zolee és ByeAlex háborújába

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. június 5-11.: Ez az ellentétek hete

ripost.hu

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

ripost.hu

Ajaj! Tóth Andi újra szakított? „Elegem lett. Egyikőnk sem engedett”

ripost.hu

Tragédia történt Zala vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kullancsinvázió! 30 százalékkal több a csípés miatt kezelt betegek száma - mondja a gyermekorvos

INSIDER

Árkörkép a kötelező akciózásról a boltokban: van, ahol 10 helyett 30%-os a leárazás – videó

INSIDER

Összeomlott a család, ellentmondásosak a hírek a Lakitelekről eltűnt Zsoltról

INSIDER

Orbán Viktor: Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat, a nyugdíjasokat

INSIDER

"A külhoni magyarokért kiállni csak egy erős ország tud"

INSIDER

Jó hírt kaptak a tanárok

INSIDER

Ez azért durva: 1 fokot mértek reggel Nógrád megyében, majdnem fagyott

INSIDER

Szavazz az élbolyban lévő magyar csapatra a nemzetközi versenyen!