tóth gabi
1986-ban az erdélyi Nagyváradon alakult a Metropol Group, amely a mai napig minden idők legsikeresebb magyar nyelvű pop-rock zenekara Romániának.
Erdélyi beat- és rocklegendák, akiket neveztek bozgoroknak, azaz hazátlanoknak, tiltották el őket külföldi turnéktól, tépték le a plakátjaikat, de a karrierjüket és a zene iránti szerelmüket sosem tudták megtörni.
„Nagyváradon 1968-ban alakult a csapat a Sebes-Kőrös partján, abban az évben november 29-én volt az első hivatalos koncertünk. Részvényalapot nyitottunk és ebből ápoltuk a hangszereket, például Dinok István(hangmérnökünk) édesapjának munkahelyi számlájára vettük az első erősítőnket. Az alapító tagok közül már csak mi ketten vagyunk a zenekar tagjai„ – mesélte a Metropolnak Virányi Attila énekes.
Az együttes akkori egyik tagjának édesanyja találta ki a banda nevét.
„Kérdeztük a mamától, aki kávéztatott minket, mi legyen a nevünk? Azt mondta: “Fiúk ti most megalakultatok, majd mentek ki falura Nagyvárad körül, de ti innen jösztök Nagyváradról, az egy metropol, akkor nevezzétek magatokat Metropolnak.” Mi meg mögé raktuk a Groupot” – elevenítette fel a banda frontembere.
Az együttes megalakulása után kitett egy plakátot, ezzel pedig nem várt események sorát indították el. Később a róluk szóló DVD, CD, és könyv borítóján is ez az ikonikus poszter szerepelt.
„Egyik éjszaka kiosontunk, hogy felrakjuk a Szent László Gimnáziummal szemben a falra a plakátunkat. Románul volt kiírva a szöveg rá, “beat” koncertet hirdettünk, de a “beat” szó jelentése románul részeg. Órási botrány lett belőle, a rendőrség meg a szocialista kultúrnevelési osztály megpróbálta eltüntetni. De nem sikerült és 10 évvel később, amikor készült egy dokumentum film az együttesről, még mindig fent volt ez a plakát, ami a korszakról is elmond mindent„ - mesélte Virányi Attila, a banda alapítótagja és frontembere.
Sokszor a neve miatt érte atrocitások az együttest az akkori román hatóságok részéről, később a hajviseletük és az általuk játszott zene miatt. Rengetegszer előfordult, hogy a külföldi turnéjukra nem tudtak eljutni.
„A népszerűségünk miatt voltak nézeteltérések a román hatóságokkal, próbálkoztak az elvtársak megváltoztatni a nevünket, de nem sikerült nekik. Egyszer meghívást kaptunk a Szocialista Országok Slágerfesztiváljára, becsomagoltuk a hangszereket, kiment plakát, tudtuk melyik hotelben fogunk lakni, de egy nappal előtte közölték velünk, hogy nem kapunk szolgálati útlevelet. A hangszerek megérkeztek Drezdába, mi nem” – mesélt a nehézségekről Virányi.
Ahogy telt az idő, egyre jobban fogyott a levegő a banda tagjai körül, míg végül a zenekar vezetőjét elüldözték Romániából.
„1981-ben kiraktak engem Romániából. Közölték velem, hogy az lenne a jó, hogyha eltűnnék, és akkor nem ütne el egy autó vagy ilyesmi nem történne velem. Gyorsan elkészült az útlevelem is a kiutazásra. A zenekar számára nehéz volt a folytatás ezek után, sokszor „bozgoroknak” hazátlanoknak nevezték őket, és előfordult az is, hogy amikor megérkezett a zenekar egy helyszínre fellépni, se fűtés se villany nem volt a helységben.„
Virányi Attila a kiutasítást követően Magyarországon kezdett el dolgozni, később pedig Németországban telepedett le. 2005-ben meglepő felfedezést tett.
„Sikerült Bukarestben a titkos könyvtárba bejutnom és ott egy négyezer oldalas gyűjteményt néztem át, az együttesről és magamról, amit a Securate készített rólunk annak idején. Mindent megfigyeltek!”
Hírességek Csarnoka
Első külhoni magyar zenekarként ők léptek fel a Magyarock Híressége Csarnokában, a Rockmúzeumban 2015.december 26-án. Virányi Attiláék felidézték itt az igazi boldog-szomorú hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveket. 1996-ban az elhunyt Ráduly Béla emlékére rendeztek emlékkoncertet a váradi teátrumban. Azóta jubileumi alkalmakra többször összeálltak, legutóbb az 50 éves évforduló alkalmából 2018-ban. Sajnos azóta újabb tagok csatlakoztak az égi Metropolhoz: 2018 novemberében Mátza Gyula szövegíró, míg 2019 januárjában Trifán László hunyt el.A zenekar jelenlegi tagjai
Virányi Attila ének, Orbán András ének -gitár, Szász Ferenc gitár- ének, Dobos József ének – akusztikus gitár, Trendler József dob, Dinok István hangmérnök.