Létrehozva: 2021.03.15.

Kettészakad az ország: brutális szélviharral és havazással csap le ránk az ítéletidő

Lehet, hogy megismétli magát a történelem? Most is havazást jósolnak március 15-re.

Szerző Ripost

Remélhetőleg nem ismétli meg magát a történelem, és nem szakad a nyakunkba annyi hó, mint 2013 márciusában, amikor március 14-15-én több ezer autós rekedt az utakon az ítéletidő miatt.

Nemzeti ünnepünkön, azaz hétfőn a Dunától keletre felhős, borongós időre van kilátás, keleten, északkeleten esőre is számítani kell. Reggel elszórtan a déli tájakon is előfordulhat még kisebb eső. A Dunántúlon ugyanakkor napközben szakadozottabb lesz a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk, és csak elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor a nyugati, délnyugati határ közelében.

Fotó: Pixabay

Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban -1 és +5, napközben 4 és 11 fok között alakul a hőmérséklet, a tartósabban borongós, esősebb keleti, északkeleti tájakon lesz hidegebb az idő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hózáporok sem kizártak.

Kedden az ország keleti felében felhős, borongós időre számíthatunk, máshol viszont hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Elszórtan futó záporok kialakulhatnak, északkeleten pedig kisebb eső is előfordulhat. Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északi-északnyugati szél. Hajnalban helyenként gyengén fagyhat, napközben pedig 7-11 fokra van kilátás.

Szerdán nyugaton, délnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol felhősebb, borongósabb időre van kilátás. Elszórtan kisebb eső, futó zápor is kialakulhat, néhol egy-egy hózápor sem kizárt. Továbbra is szeles marad az idő. Napközben 4-10 fokot mérhetünk.

Csütörtökön gyakran lesz felhős az ég, de csak kevés helyen alakulhat ki kisebb eső, havas eső, néhol zápor, esetleg hózápor. Veszít erejéből a szél, de még többfelé előfordulhatnak élénk, helyenként erős északi-északnyugati széllökések. Napközben 4-9 fokra van kilátás – írta az Időkép.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter