5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A világjárvány helyett a kizárósdival van elfoglalva a Néppárt

A világjárvány helyett a kizárósdival van elfoglalva a Néppárt
WM
Szerző
WM
Létrehozva2021. 03. 03. 15:04

Kilépünk az Európai Néppárt frakciójából, mert az Európai Parlamentben is a járvánnyal és a védekezéssel szeretnénk foglalkozni! – írja a legnagyobb közösségi oldalon Deutsch Tamás.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookon kommentálta az Európai Néppárt frakciójából való kilépést.

A Manfred Weber vezette európai néppárti frakció a koronavírus járvány kellős közepén is, a járvánnyal szembeni védekezés helyett, a kizárósdival van elfoglalva

- írta Deutsch, majd hozzátette, hogy minden erejükkel a járvány kezelésre szeretnének koncentrálni, ezért is döntöttek a kilépés mellett.

Varga Judit igazságügyi miniszter szintén a legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg gondolatait.

Az Európai Néppárt (EPP) balra tolódik, folyamatosan veszíti el karakterét. A Fidesz véleménye szerint ideje lenne, hogy a pártcsoport visszatérjen a Nemzetek Európája koncepcióhoz, és elfogadja: a hagyományos kereszténydemokrata értékeknek helye van az európai politikában – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben szerdán.

Hidvéghi Balázs magyar újságíróknak nyilatkozva elképesztőnek nevezte, hogy a koronavírus-járvány közepette a járvány leküzdésében való tevékeny szerepvállalás helyett az EPP EP-frakciója alapszabálya módosításával van elfoglalva. Kiemelte, a pártcsoporton belül egyre több szavazás és döntési helyzet esetében „nehéz megkülönböztetni” az Európai Néppárt álláspontját a szocialista, vagy a liberális EP-frakciók álláspontjától. Nem bátor, nem határozott az EPP vezetése. Sodródik az eseményekkel. Fontos jelzés kellene, hogy legyen a pártcsoport vezetése számára, hogy az EPP folyamatosan gyengült az elmúlt években – jelentette ki. Szavai szerint a Fidesz EP-képviselői számára elfogadhatatlan, hogy megváltoztatva a működési szabályzatot a frakció képes legyen „elnémítani” a magyar képviselőcsoportot. A fideszes képviselők ezért döntöttek úgy, hogy kilépnek az Európai Parlament néppárti frakciójából – emelte ki a képviselő. „Elfogadhatatlan, hogy az EPP-frakció korlátozni kívánja bizonyos tagjainak jogait és lehetőségeit. Elfogadhatatlan, hogy meg kívánnak fosztani a jogosítványaink egy részétől csak azért, mert nem mindenben értünk egyet” – fogalmazott. A képviselő fontosnak nevezte a pártcsoport értékrendje körüli, jó ideje folytatott vitát, azonban – mint közölte – az EPP EP-frakciója „gyáván megfutamodott” a vita elől. Kijelentette: a Fidesz EP-képviselőinek a magyar emberek képviselete a fontos. A képviselőcsoport ezért megkezdett európai parlamenti munkájához olyan megoldást fog találni, amely a legjobban biztosítja, hogy a magyar érdeket, a magyar emberek véleményét képviselni tudja. A Fidesz EP-képviselői továbbra is ki fognak állni azokért az értékekért, amelyek sikeressé tehetik Európát, amelyek sikeressé teszik Magyarországot is – tette hozzá Hidvéghi Balázs. Az Európai Néppárt európai parlamenti csoportja szerdán szavazta meg a frakció alapszabályát módosító tervezetet. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának felfüggesztését, illetve kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.