RETRO RÁDIÓ

A tiltás ellenére, az emberek életét veszélyeztetve tüntetett a vírustagadó álorvos

A tiltás ellenére, az emberek életét veszélyeztetve tüntetett a vírustagadó álorvos
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 15. 15:28

Gődény György álorvos, illetve a Mi Hazánk Mozgalom látványos törvényszegést követett el.

Annak ellenére, hogy a hatályban lévő kormányrendelet kifejezetten megtiltotta és az Operatív Törzs is mindenkit nyomatékosan figyelmeztetett rá, hogy ne szervezzen megmozdulást/tüntetést március 15. alkalmából, Gődény György álorvos, illetve a Mi Hazánk Mozgalom látványos törvényszegést követett el.

A szélsőjobboldali párt és az álorvos egymással párhuzamosan két tüntetést is szervezett, mit sem törődve a korlátozásokkal, illetve az általuk utcára hívott emberek egészségével, biztonságával.

A korlátozásellenes fővárosi tüntetéseken sokan nem viseltek maszkot, a társadalmi távolságtartási szabályokat pedig lényegében senki sem tartotta be.

A rendőrség minkét esetben fellépett velük szemben, igazoltatva a résztvevő tüntetőket és ellenzéki politikusokat, köztük az Index egyik volt „újságíróját„, Ecsenyi Áront, aki korábban a Soros-egyetem mellett is tüntetett, jelenleg pedig kamupártot vezet, és Toroczkai László, Dúró Dóra, illetve Novák Előd társaságában szónokol.

A jogszabályokat látványosan áthágva tüntetést szervezett a vírustagadó álorvos

Gődény György, a magát orvosnak hazudó vírustagadó hétfő délelőtt 11 órára a közösségi médiában hirdetett megmozdulást a Kossuth térre.

Megjelent a téren nagyjából 100-200 vírustagadó, akiknek többsége nem viselt maszkot, a társadalmi távolságtartási szabályokat sem tartották be. A rendőrök igazoltatták őket, köztük Gődényt is, majd távozásra szólították fel a jelenlévőket. Ezt követően a vírustagadók az álorvos hívására a Szabadság térre mentek, onnan pedig átvonultak a Nemzeti Múzeumhoz, 12 óra környékén bementek a múzeum kertjébe. Rögtön ezután ismét igazoltatták és távozásra akarták rábírni a vírustagadókat a rendőrök. Gődény először vitázott velük, de később kimentek a múzeumkertből, az Astoria felé véve az irányt, ahol szintén rendőrök várták őket.

A megmozdulás több helyszínén rögtönzött, összefüggéstelen beszédek is elhangzottak, főleg az álorvos részéről, amelynek lényege az volt, hogy töröljék el a járványügyi korlátozásokat.

Gődény azzal persze mit sem törődik, hogy emberek százainak az utcára hívásával közvetlenül kockára teszi az életüket. Az álorvos vírustagadó rendezvénye 13 órára ért véget.

A Mi Hazánk megmozdulásán egy Soros-párti volt „újságíró„ is felszólalt

A szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom a kormányrendelet kifejezett tiltása ellenére illegális tüntetést tartott a fővárosban. A szélsőségesek a Vigadó téren gyülekeztek 11 óra körül. 11:40-re már fel is oszlatták a megmozdulást a rendőrök, de a szélsőségesek ahelyett, hogy a hatósági felszólításnak eleget téve hazamentek volna, inkább átvonultak a Kossuth térre.

A rendőrök az Országgyűlés épülete előtti téren is intézkedtek velük szemben, igazoltatták és távozásra szólították fel őket.

A rendezvényekről készült fotók és videófelvételek alapján a társadalmi távolságtartási szabályokat lényegében senki sem tartotta be, sokan voltak maszk nélkül, a maszkot viselők jelentős része pedig szabálytanul hordta azt, az orrát nem takarta el. A megmozduláson néhány százan lehettek.

A Vigadó téren felszólalt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, a Kossuth téren pedig Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője és férje, Novák Előd, Újbuda önkormányzati képviselője beszéltek a tömeghez.

Beszédet mondott továbbá Ecsenyi Áron, a baloldali Index egyik volt „újságírója”,, aki jelenleg a Le az Adók 75%-ával nevű kamupárt elnöke. Ecsenyiről érdemes megemlíteni, hogy még 2017-ben a Soros-egyetem mellett szervezett tüntetést, és a baloldali hagyománynak megfelelően petíciózott is a CEU érdekében.

Valamennyien a járványügyi korlátozások ellen tiltakoztak, mit sem törődve azzal, hogy közvetlen veszélybe sodorják az általuk utcára hívott embereket.

A rendőrök a felelőtlen politikusokat, tehát Toroczkait, Dúrót, Novákot és Ecsenyit is igazoltatták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye alapján a Mi Hazánk megmozdulása 12:45 körül ért véget.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.