tóth gabi
A kis Léna egészen szélsőséges tüneteket produkált a hányástól a zavarodottságon át a kötőhártya- és vesegyulladásig.
Minden szülő rémálna, hogy a gyermeke olyan helyzetbe kerül, amelyben bárhogy is akar, képtelen segíteni. Ráadásul minden igyekezete ellenére, a dolgok egyre rosszabbra fordulnak... Egy ilyen történetet osztott meg a Bethesda Gyermekkórház – nem elrettentetésül, hanem figyelmeztetésként.
„Léna egy hétvégi napon lázasodott be, és a láza annyira makacsnak bizonyult, hogy édesanyja lázcsillapítókkal sem tudta lejjebb vinni. Két nappal később háziorvosuk antibiotikumot írt fel számára, amire azonban szervezete nem reagált. Időközben a kislánynak kötőhártya-gyulladása lett, hányt és a tenyere is bevörösödött. Ami azonban igazán aggasztónak bizonyult, hogy a gyermek nagyon zavarodottnak tűnt.
Egy – a szervezetében zajló – magas gyulladást igazoló laboreredményt követően kórházi ultrahangot is elvégeztek, ami vesegyulladásra derített fényt. Léna ezt követően került a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályára.
Itt már aznap este elkezdték a megfelelő terápiát, amire szerencsére jól reagált, így pár napon belül gyógyultan távozhatott.
Lénának koronavírus utáni sokszervi gyulladása volt„
– számolt be az esetről a Bethesda Gyermekkórház közösségi oldalán.
Mint a honlapjukon írják: a kislánynál a kórházban hamar felismerték a sokszervi gyulladást és időben került az intenzív osztályra, ahol megkezdődhetett a kezelése, a gyulladás sajnos olyan létfontosságú szerveket sem kímélt, mint a szív és a vese. Mint megtudtuk: bár Léna jobban van, még nagyon gyenge, hetente kontrollra kell mennie, gyógyszert is felírtak neki.
Az alábbi tünetek kísérhetik a sokszervi gyulladást, mely a koronavírus-fertőzés utáni hetekben jelentkezhet: