RETRO RÁDIÓ

Vádat emeltek Donáth Lászlóval szemben, aki a nőket zaklatott és bántalmazott

Donáth László
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 05. 17:51

Több alkalmazottat is zaklatott, most vádat emeltek ellene.

Vádat emelt ma az ügyészség Donáth Lászlóval szemben, akit 2019-ben gyanúsítottak meg emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel – írja a Magyar Nemzet.

Donáth László evangélikus lelkész, volt parlamenti képviselő / MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A korábbi szocialista országgyűlési képviselő, evangelikus lelkész, aki Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja még tavaly december 30-án megkapta az eljárás összes dokumentumát, így az iratismertetéssel befejeződött a nyomozás rendőrségi szakasza.

Az ügyészségi vádemelés aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt történt – írja a Magyar Nemzet. Feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a az elkövetett cselekményeket.

„Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben„ – tudatta a lappal a Fővárosi Főügyészség.

A Donáth-botrány 2019 augusztusában robbant ki, amikor kiderült, hogy a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban több alkalmazottat is zaklathatott a helyi lelkész.

Az ügyészség álláspontja szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológus-szakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket.Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést a vádlottal szemben – közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Fővárosi Főügyészség.

Donáth zaklatási és bántalmazási botránya még 2019 augusztusában robbant ki, amikor kiderült, hogy a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetházban több alkalmazottat is zaklathatott a helyi lelkész, az érintettek viszont nem mertek lépni a gyanúsított Donáth László ellen, mivel féltek a befolyásától.

Mint kiderült, a tettlegesség már csak az utolsó csepp volt a pohárban: az evangélikus lelkészként dolgozó Donáth több fiatal nőt is zaklatott.

„Sokan és sokáig szenvedtünk tőle. Az idősek és a kövérek megúszták. Ahogy meghallottuk a hangját, amikor bejött az épületbe, már rohantunk. Volt, hogy a WC-be futottunk be előle, mert ha szembetalálkozott vele az ember, akkor behívta a tornaszobába ”beszélgetni„, ott viszont fogdosta a lányokat” – mesélte az egyik áldozat.

Donáth László, aki egyébként a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna apja, és 16 évig MSZP-s országgyűlési képviselő volt, a botrány kirobbanása után rögtön azzal védekezett, hogy politikai lejáratókampány áldozata, pedig az ügyben még pszichológus szakértőt is kirendeltek, aki meghallgatta a feljelentő sértettet.

A szakértő nagy segítség minden nyomozásban, hiszen az ilyen esetekben a traumatizáltságot, illetve az élet- és élményszerűséget vizsgálja meg. A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet megkeresésére küldött tájékoztatása szerint elkészült a szakvélemény, amely álláspontjuk szerint a Donáth Lászlóval szembeni megalapozott gyanút erősítette.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.