RETRO RÁDIÓ

Tömeges nyitás: Az étterem, amelyik csatlakozott a kezdeményezéshez, csak zárva tart

Tömeges nyitás: Az étterem, amelyik csatlakozott a kezdeményezéshez, csak zárva tart
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 01. 18:20

Ma volt a baloldal által szervezett tömeges nyitás nagy napja. A térképre felkerült három belvárosi hely közül egyet sem találtunk nyitva.

Kudarcba és káoszba fulladt a tömeges üzletnyitás című kezdeményezés. Az illegálisan nyitva tartó helyekről egy térképet is készítettek a szervezők. Ez három helyet mutatott Budapest belvárosában, akik a nyitás mellett döntöttek.

Fotó: A felirat hazudik, nem nyitottak meg

 

Hétfőn azonban mind a három zárva tartott. Egyikükről kiderült, hogy nem is tudott arról, hogy bárki felrakta őket a térképre, másikuk már rég bezárt, a haradik pedig... Nos, ő csatlakozott a tömeges nyitás kezdeménezéshez, de oly módon, hogy nem nyitott ki.

Mi is nehezen értjük, de beszéljenek ők helyettünk. A novembertől ”megszokott„ feltételek szerint tartunk nyitva február 1-től is, lévén vendégkörünk nagyja a pandémia előtt is elvitelre vásárolt tőlünk” – írja az egyik csatlakozott hely, majd folytatja a gondolatmenetet: „Azért adjuk a nevünket a kezdeményezéshez, hogy bátorítsuk a kialakult helyzettel nehezebben megküzdő társainkat abban, hogy merjenek olyan megoldásokkal előrukkolni, melyek jogilag és járványügyileg is bevethetőek – folytatódik a bejegyzés.

A tömeges nyitás kezdeményezés azonban, amelyhez a nevét adta, egyáltalán nem legális, hiszen éppen a járványügyi helyzet miatt bevezetett korlátozásoknak szegülne ellen.

Úgy tűnik azonban, hogy a legtöbben be sem vállalták, sokan pedig később futamodtak talán meg, amikor megtudták, milyen szankciók várnak rájuk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.