Létrehozva: 2021.02.04.

Robbantással fenyegetőzött a koronavírus miatt

Robbantással fenyegetőzött a vírushelyzetre hivatkozva, íme az ügyészség sajtóközleménye.

Robbantással fenyegetőzött egy 54 éves férfi, ugyanis így akarta kikényszeríteni a rendőrségtől, hogy kevesebb vásárló legyen egy üzletben.

Az eset még április 23-án történt a reggeli órákban, amikor a férfi felhívta a 112-es segélyhívó számon a rendőrséget, és előadta, hogy egy XIII. kerületi áruházban túl sokan tartózkodnak. A férfi délután ismételten telefonált, mivel szerinte továbbra is sokan vannak a bevásárlóhelyen, és ekkor már azzal fenyegetőzött, hogy ha a rendőrség két napon belül nem intézkedik, akkor egy Molotov koktéllal ő fogja megszüntetni a kifogásolt helyzetet. A telefonáló nem sokkal később személyesen megjelent a boltnál, és annak falára alkoholos filctollal becsmérlő mondatokat írt.

A rendőrök még aznap elfogták a férfit, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A bíróság bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében és rongálás vétségében, ezért 1 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte korábbi, felfüggesztett szabadságvesztéseinek végrehajtását.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyészség és a vádlott is fellebbezett. A Fővárosi Főügyészség azért jelentett be fellebbezést, hogy a fenyegetődzéssel megvalósult bűncselekményt a másodfokú bíróság terrorcselekménnyel fenyegetés bűntetteként minősítse, és súlyosítsa a büntetést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nagyot emeltek mostanában a mobilszolgáltatók: így válthatsz olcsóbb díjcsomagra!

INSIDER

Mostantól nem lehet trükközni az apró betűs részekkel!

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet