tóth gabi
Előzetes letartóztatásban marad a Dózsa György úti gázoló, miután szilveszterkor kábítószeres bulijára csapott le a rendőrség. Letartóztatását bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a Fővárosi Ítélőtábla.
Véget ért a jó élet M. Richárd számára: előzetes letartóztatásban marad a Dózsa György úti gázoló. A férfit a bíróság tavaly szeptember végén ítélte nem jogerősen 4 év fogházra és 4 év közügyektől eltiltásra. Nem helyezték azonban előzetes letartóztatásba, csupán bűnügyi felügyelet alá: Budapest és Pest megye közigazgatási területét nem hagyhatta el, tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatta meg.
M. Richárd azonban egyáltalán nem húzta meg magát: tavaly október 7-én – a közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt – engedély nélkül vezetett Budapest belterületén, novemberben társaival egy a járvány miatt zárva tartó konditeremben edzett illegálisan, szilveszter éjszakáján pedig a rendőrség csapott le drogos partijára: M. Richárd egy hozzá köthető budapesti étterem alagsorában, társaival együtt kábítószert fogyasztott, továbbá a kijárási tilalom szabályait is megszegte.
Január 18-án aztán még nem jogerősen, letartóztatták M. Richárdot, ez ellen azonban fellebbezett a férfi, aztán még gyámság alá is próbálta helyeztetni magát, hogy megússza a büntetést. Hiába, ma megszületett a végső döntés: a Dózsa György úti gázoló előzetes letartóztatásban marad.
Nem véletlenül: többszörösen büntetett előéletű, korábban többek között emberölés előkészülete, bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés és kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték szabadságvesztésre. Mindezek alapján a törvényszék szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés hiányában reális annak az esélye, hogy a vádlott újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A tábla szerint a törvényszék törvényesen állapította meg a bűnismétlés veszélyének fennállását, és határozata végleges.
Mint ismeretes, M. Richárd 2017 májusában Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú személyautójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, M. Richárd és több járókelő könnyebben megsérült.