A legidősebbek mellett a héten megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Ehhez érdemes tudni pár alap információt.
A legidősebbek mellett a héten megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is. Az oltandókat a háziorvosuk értesíti és egyeztet velük az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről.
A Metropol oldala összegyűjtött 16 fontos kérdést és választ arról, mit érdemes tudni a vakcinával kapcsolatban.
A koronavírus ellen a vakcina jelenti a megoldást
Pontosan kiket oltanak most?
Január végén lezárult az egészségügyben dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása.
Február első hetében a védőoltásra postai úton vagy interneten regisztrált legidősebbeket kezdték el oltani. Minden háziorvos megkapta és heti frissítéssel megkapja a praxisában eddig regisztrált legidősebbek listáját. A lista egyben egy prioritási rend is, a praxishoz tartozó legidősebbtől halad sorban életkor szerint és figyelembe veszi az oltandó idős ember dokumentált krónikus betegségeit is. Tehát az életkoruk és egészségi állapotuk alapján legveszélyeztetettebbek vannak a lista elején, a háziorvosnak velük kell kezdeni az oltást.
Február második hetében, az AstraZeneca vakcinával megkezdődik a regisztrált 60 év alatti krónikus betegek oltása is. A háziorvosok ehhez is listát kapnak a praxisukhoz tartozó 60 év alatti krónikus betegekről. Őket is a háziorvosuk értesíti és egyeztet velük az oltás időpontjáról és helyszínéről. A háziorvos feladata eldönteni, hogy a krónikus betegei közül kiket tart indokoltnak elsőként beoltani.
Javasolt az idős embereknek a védőoltás?
Egyértelműen igen, hiszen az idős kor az egyik legnagyobb kockázat a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyására.
Krónikus beteg kaphat védőoltást?
Igen. Sőt, nekik kifejezetten javasolt az oltás, hiszen az idős kor mellett a krónikus betegségek növelik a súlyos lefolyásának a kockázatát. Minden esetben az oltóorvos dönt az olthatóságról, miután kikérdezte az oltandót és megismerte egészségi állapotát.
A héten megkezdődött a 60 év alatti krónikus betegek oltása (Képünk illusztráció) MTI/Vasvári Tamás
Az oltás okozhat koronavírus-fertőzést?
Nem.
Ki értesíti az oltandókat?
Jelenleg a háziorvos értesíti a praxisához tartozó oltandókat, hogy ki és mikor számíthat az oltásra. A háziorvos dönt arról is, hogy az oltásra jelentkezett oltható vagy nem oltható (pl.: akut lázas betegség esetén későbbre kell halasztani a védőoltást).
Hány ember és hol kapja meg most az oltást?
Azt, hogy hetente hány embert tudnak oltásra megszervezni a háziorvosok, az aktuálisan rendelkezésre álló vakcina mennyisége határozza meg. A háziorvosok a heti feladataikat és az eloltható vakcinák számáról, fajtájáról szóló tudnivalókat a NEAK-tól és a megyei oltási bizottságoktól kapják meg.
Milyen vakcinával zajlik most az oltás Magyarországon? Melyik vakcinával kit oltanak? Melyikből mikor kell megkapni a 2. oltást?
Csak a hatóságok által engedélyezett biztonságos és hatásos oltóanyagokat alkalmazzuk Magyarországon.
Mindig a rendelkezésre álló vakcinával zajlik az oltás. Jelenleg ezek a következők:
A Pfizer-vakcinánál az első oltást követő 21. napon kell beadni a második oltást. Hazánkban18 év felett alkalmazzák.
A Moderna-vakcinánál az első oltást követő a 28. napon kell beadni a második oltást. 18 év felett alkalmazzák.
A Szputnyik-vakcinánál az első oltást követő a1. napon kell beadni a második oltást. A regisztrált idősebb, krónikus betegséggel nem rendelkezőket kezdik el vele oltani.
Az AstraZeneca-vakcinánál az első oltást követő 4. héten kell beadni a második oltást. Ezzel a vakcinával a 60 év alatti krónikus betegek oltását kezdik.
Az oltóanyagokat nem lehet felcserélni, az első és a második oltást ugyanazon oltóanyaggal kell elvégezni. Ha a második oltást a tervezett időpontban valamilyen oknál fogva nem lehet beadni (pl. akut betegség, akadályoztatás esetén), akkor az oltóorvossal megbeszélt időpontban kell bepótolni.
További részletekért látogass el
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.