RETRO RÁDIÓ

Kásler Miklós: meghatározó hetek állnak előttünk

KÁSLER Miklós
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 21. 11:26

Meghatározó hetek állnak előttünk a koronavírus-járvány alakulása szempontjából – írta az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán.

Kásler Miklós közölte, Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak – fogalmazott.


Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere
Fotó: MTI/Soós Lajos

Három hónapnyi bezárkózás után mostanra sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye – írta. A lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság. Ehhez már öt, a magyar szakemberek által engedélyezett koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra belőlük – fűzte hozzá.

A koronavírus-járvány alakulása szempontjából meghatározó hetek állnak előttünk. Portugália, Csehország vagy éppen... Közzétette: Kásler Miklós2021. február 20., szombat

 

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinák kérdésében.

„A gazdasági és politikai érdekből történő hangulatkeltéssel szemben pedig éljünk az oltások lehetőségével” – kérte.

Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával.

György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.

Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak – ismertette.

A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.

A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik – mondta.

Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.

Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata – vélekedett.

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.

A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok – tudatta.

Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt – hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.