RETRO RÁDIÓ

Újabb fordulat: enyhébb büntetéssel megúszhatná a Dózsa György úti gázoló

Újabb fordulat: enyhébb büntetéssel megúszhatná a Dózsa György úti gázoló
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 05. 11:40

Családja kérvényezte, hogy a férfi gondnokság alá kerüljön dühkezelési problémái miatt. Ha sikerrel járnak, könnyen megúszhatná a történteket.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a Fővárosi Főügyészség január 18-án indítványozta M. Richárd előzetes letartóztatását, azzal az indokkal, hogy nem várható jogkövető magatartás a vádlottól.

Akkor M. Richárd nem vett részt a tárgyaláson – egészségügyi okokra hivatkozva: barátnője koronavírusos lett. Távmeghallgatáson döntöttek a letartóztatásáról.

A Dózsa György úti gázoló gondnokság alá helyezését kezdeményezte a családja – értesült a Blikk M. Richárd egyik közeli ismerősétől. A neve elhallgatását kérő férfi szerint ezzel a lépéssel szeretnék elérni azt, hogy M. Richárdot ne vonják felelősségre vagy enyhe büntetést kapjon.

„Dühkitörései miatt nem tudja kontrollálni a tetteit, a család szerint emiatt lenne szükség arra, hogy gondnokot rendeljenek ki számára, és már be is adták a bíróságra a szükséges papírokat” – mondta lapnak a közeli ismerős.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.