Létrehozva: 2021.02.18.

Így nyerészkednek a csalók a járványon

Hamis negatív tesztek, kamu oltási előjog, álhírterjesztés – Egyre több a koronavírussal kapcsolatos átverés. Míg tavaly a maszk volt a sláger, idén a csalások zöme már a vakcinával kapcsolatos. A Metropol összeszedte a legnagyobb megtévesztéseket.

A kiberbűnözők gyorsan reagálnak a világ aktuális történéseire és pillanatok alatt felismerik, hogyan húzhatnak hasznot azokból. Nem véletlen, hogy amikor tavaly márciusban beköszöntött a járvány, rögtön napvilágot láttak a vírussal kapcsolatos álhírek, és rövid időn belül a csalók is megjelentek. Gyanús linkek, csatolmányok érkeznek a telefonunkra, számítógépünkre, hackerek próbálnak profitot kovácsolni a vírus iránti kíváncsiságból és a járvány miatti aggodalomból.

Szinte bármivel átverhetik az embert, ami a járványhoz kapcsolható (Fotó: Pixabay)

Arcmaszkokat árult a kamu webshop

Az elmúlt hónapokban számos átverés a COVID-19 járványból próbált hasznot húzni. A bűnözők általában vagy az egészségügyi hatóságok tagjainak adták ki magukat, vagy olyan védőfelszereléseket kínáltak eladásra, amelyekből éppen hiány volt. Az ESET kiberbiztonsági szakértői például olyan átverést azonosítottak tavaly márciusban Magyarországon, melynek során arcmaszkokat kínáló hamis webshopokkal, illetve kéretlen levelekkel támadták a felhasználókat.

Oltási előjogot ígértek pénzért cserébe

Idén a legújabb átverések már a vakcinával kapcsolatosak, tömeges terjedésük miatt az Interpol és az Europol is riasztást adott ki. A bűnözők kéretlen üzeneteikben a személyes adatok és banki azonosítók megadása után a várakozási listán való előrébb jutást, vagy akár felár ellenében azonnali oltóanyagot ígérnek. Január végén egy álorvos és segítője próbált meg átverni egy idős asszonyt és lányát Tápiószőlősön. A csalók azt állították, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, sőt, ha nem oltatják be magukat, büntetést is kaphatnak. A két megriadt nő rögtön átadott 40 ezer forintot, a „doktor” szerint ugyanis személyenként 20.000 forinttal rendezni lehet a helyzetet és így, hogy fizettek, még betegszállítást is intéz nekik. A bűncselekmény gyorsan a hatóságok tudomására jutott, így február elején előállították a páros mindkét tagját.

Több mint 100 ezer forintért árulnak kamu teszteket

Egyre több hamis negatív PCR-tesztet árulnak illegálisan azért, hogy „megkönnyítsék” az EU-n belüli utazást – erre az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) hívta fel a figyelmet. Hamis teszteket foglaltak le több nemzetközi repülőtéren, köztük Spanyolországban, Nagy-Britanniában, és Franciaországban is. Egy írországi bűnszervezet tagjai pedig olyan telefonos alkalmazást hoztak létre, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók saját kezűleg hamisíthassák a teszt eredményeit. Egy ilyen teszt akár 300 euróba, vagyis 107 ezer forintba is kerülhet. Tavaly decemberig az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága több mint 275.000 világjárványhoz kapcsolódó csalásról és személyazonosság-lopásról kapott bejelentést. Az áldozatok összesen 211 millió dollár (körülbelül 63 milliárd forint) elvesztését jelentették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják