Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.01.

A magyarok többsége elítéli az oltási rendet megszegő politikusokat

Nagy vihart kavart a hazai közbeszédben, hogy Gyöngyös ellenzéki polgármestere, Hiesz György január elején – az oltási tervben foglaltakat megkerülve – jogosulatlanul kapott védőoltást a koronavírus ellen, továbbá Újbuda DK-s polgármestere, László Imre is soron kívül jutott hozzá a vakcinához.

 

László Imre DK-s polgármesterről és Hiesz György, Gyöngyös baloldali polgármesteréről is kiderült, hogy jogosulatlanul oltatta be magát.

Az oltási terv megalkotásának indoka az volt, hogy a magyarok a veszélyeztetettség sorrendjében kerülhessenek beoltásra, biztosítva ezzel a rászoruló csoportok, az idősek és krónikus betegek elsőbbségét. Mivel a közéleti szereplők vállát – különösen járványhelyzetben – fokozott felelősség nyomja a példamutatás tekintetében, a Századvég megvizsgálta a magyar lakosság álláspontját az oltási rend betartásának fontosságáról.

 

A kutatás alapján megállapítható, hogy a magyarok több mint háromnegyede (80 százaléka) egyetért azzal, hogy az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve meg kellene tiltani, hogy politikusok és közszereplők az időseket, krónikus betegeket megelőzve juthassanak oltáshoz. Azoknak az aránya, aki szerint nem indokolt az oltási rend betartása, 16 százalékra tehető.

Forrás: Századvég

Politikai önbesorolás mentén sem tapasztalhatók jelentős eltérések az idősek és krónikus betegek oltási elsőbbségének megítélésében. A jobboldaliak 82, a középen állók 81, valamint a baloldaliak 76 százaléka ítéli fontosnak az oltási tervben foglaltak követését, a politikusok soron kívüli beoltásának tilalmazását.

Hasonló képet láthatunk, ha kétpólusú politikai preferencia szerinti bontásban vizsgáljuk a kérdést. A felmérés rávilágít arra, hogy a FIDESZ-KDNP szimpatizánsainak 84, az ellenzéki összefogás támogatóinak 77 százaléka véli úgy, hogy az oltási rendet mindenkinek be kell tartania, illetve a politikusok és közszereplők – rászorulókkal szembeni – elsőbbségét meg kell tiltani. Ezzel szemben a kormánypártiak 12, az ellenzéki összefogás szavazóinak 19 százaléka nem gondolja szükségesnek az oltási terv betartását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért