1 éve

TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei

Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.

Szerző Ripost

Exkluzív interjút adott a Tényeknek az a nő, akinek 20 éves fia többször is megerőszakolta kiskorú lánytestvérét. Az első alkalmakkor az áldozat még 12 éves sem volt, később teherbe is esett. Az anya azt hitte, lányát ismeretlenek támadták és erőszakolták meg. Végül egy pszichológus jött rá, hogy a lány testvére volt az elkövető. Bár az édesanyjuk észrevette, hogy a gyerekei furcsán viselkednek egymással, nem tudta, hogy mi áll a háttérben.

Antidepresszánsokkal próbálta megölni hároméves kisfiát egy fiatal nő Budapesten. Kedd reggel gyógyszerezte be a gyerekét. A 25 éves nő tejben oldotta fel a tablettákat, ezt itatta meg a kicsivel, aki emiatt elvesztette az eszméletét. A nagymama vette észre, hogy mi történt, azonnal hívta a mentőket. A nőt elfogták, elmeorvosok is vizsgálják. Úgy tudjuk, a kisfiút kórházban ápolják.

Egy késsel hason és nyakon szúrta, kalapáccsal pedig fejbe vágta 90 éves nagyanyját egy férfi Somogy megyében. Pénzt akart kérni az asszonytól, aki nem adott, ezután vesztek össze. A gyilkosság tavaly történt. A férfit korábban elmezavar miatt is kezelték, így elképzelhető, hogy hiába gyilkolt, nem kell börtönbe mennie.

A vasútállomás peronján elégítette ki magát egy szatír, miközben egy fiatal nőt bámult Sződligeten. A 47 éves férfi hónapokon keresztül rendszeresen molesztálta a környékbeli lányokat, de azok nem akartak feljelentést tenni, így a szatírt nem tudták elkapni a rendőrök. A férfi a kihallgatásán beismerte bűnét, azt mondta, hogy bánja, amit a nőkkel csinált.

A feje csapódott a szélvédőnek annak a férfinak, akit a Komárom megyei Csémen gázoltak halálra hétfőn koraeste. A 32 éves gyalogos szabálytalanul, láthatósági mellény nélkül ment a sötétben. A sofőr azt nyilatkozta a Tényeknek, hogy csak azt vette észre, amikor elütötte, pedig nem is hajtott gyorsan.

Életveszélyben van, lélegeztetőgépre került az a kispesti férfi, akinek porig égett a lakása vasárnap. Információink szerint a férfi egy gyertyát gyújtott felesége emlékére, majd elment fürdeni. Amikor kijött, már minden lángolt. Úgy tudjuk, 91 éves felesége néhány hete halt meg, elesett, majd romlani kezdett az állapota és a koronavírust is elkapta. A 87 éves férfi tesztje is pozitív lett.

Hiánycikk lett a gyógyszertárakban a véroxigénszint mérő. A készülék ugyanis akár a tünetek megjelenése előtt is jelezheti a koronavírus-fertőzést. Egy háziorvos szerint a tüdő a fertőzés hatására az egyik pillanatról a másikra képes összeomlani, ezért fontos időben felismerni a betegséget. Ebben segíthet az eszköz, ám az alacsony véroxigénszint nem minden esetben utal koronavírusra.

KUTYA MARCANGOLTA A FÉRFIT

Brutálisan kiharapott egy darabot egy férfi karjából egy megvadult rottweiler Kőszegen. A férfi a saját kutyáját sétáltatta az utcán, amikor a póráz nélküli kutya rájuk támadt. A férfi ezután dolgozni sem tudott, hónapokig járt gyógytornára. Azóta is perben áll a támadó kutya gazdájával, de nem tudnak megegyezni. Ráadásul a helyiek szerint több ilyen támadás is történt a környéken és rettegnek a megvadult állattól.

Serpenyővel és húsklopfolóval ütötte, késsel, kampóval szurkálta, majd asztallal, székekkel agyonnyomta édesanyját egy mohácsi férfi. Az 50 éves nyelvésznek nemcsak 76 éves édesanyja meggyilkolásáért kell felelnie, hanem azért is, mert orvosi diplomát hamisított magának, amivel pszichiáterként akart elhelyezkedni. A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik.

Halálra gázolt egy 66 éves asszonyt a vonat Szárligetnél. A nő egy takarítócég alkalmazottja volt, úgy tudjuk, éppen szemetet szedett, munkaidőben érte a tragédia. A szolgálati átjárón mehetett át, amikor az érkező szerelvény halálra gázolta. A településen jól ismerték a nőt, mindenkit sokként ért a halála.

Kínai horroréttermet záratott be a NÉBIH Budapesten. A távol-keleti kifőzdében borzasztó állapotok uralkodtak: hatalmas volt a mocsok, a pulton és padlón hemzsegtek az ételmaradékok. Egy közelben lakó nő szerint volt, hogy a kacsákat drótra akasztották ki, majd sámlin ülve pucolták meg az udvaron. Az ellenőrök ezen kívül is rengeteg hiányosságot találtak.

 

Gyerekek szeme láttára, légpuskával lőtt fejbe egy 65 éves férfi egy kutyát Füzesabonyban hétfőn. Az állat fejéből ömlött a vér, a lövedék a szemén keresztül a fülén jött ki. Azonnal kórházba vitték, ma (kedd) délelőtt életmentő műtéten esett át, a szemét eltávolították. A kutya gazdája ezután lemondott az állatról.

A FOLYÓ FELETT REKEDTEK A DARUBAN

Emelőkosárban rekedt három munkás négy méterrel a Rába felett Sárváron. A szakemberek épp hídfelmérési munkálatokat végeztek, de az emelőkosaras szerkezet meghibásodott. A három férfi közel egy óráig volt a folyó felett, végül hívták a tűzoltókat, akik dugólétra segítségével menekítették ki őket. Egy pszichológus szerint egy ilyen baleset hatalmas trauma.

A MACSKÁJA MENTETTE MEG AZ ÉLETÉT

A macskája mentette meg egy férfi életét a gyilkos gáztól Szolnokon. A férfi lakásában szivárgott a szén-monoxid, amitől szédült és hányt is, ekkor kezdett el nyugtalankodni és nyávogni a macskája, végül rájött, hogy szén-monoxid mérgezése van. Azonnal kinyitotta az ablakot és elhagyta a lakást. A kórházban azt mondták a férfinak, hogy ha a macskája nem jelez időben, már nem élne.

FENYEGETŐ ÜZENETEKET KAPOTT A CSALÁD

Megszólalt annak a pécsi diáknak az édesanyja, akit az iskolája előtt brutálisan megvert az intézmény takarítója a múlt héten. A bántalmazást többen is felvették a telefonjukkal, most olyan videókat is bemutatunk, amiket eddig nem láthattak. A családot több atrocitás is érte az elmúlt napokban. Fenyegető üzeneteket is kaptak, ezért döntöttek úgy, hogy újra kamera elé állnak.

 

 

Szerző Ripost

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézze meg a drámai balesetet szenvedett Anne Heche képeit, filmjeleneteit!

origo.hu

Halálos fenyegetést kapott Tóth Gabi

borsonline.hu

Férje talált rá a halott magyar énekesnőre: "Évi mosollyal az arcán halt meg"

magyarnemzet.hu

Igazolódott a kapitány félelme, reagált az érintett magyar úszó

ripost.hu

Októberig ontja virágját a muskátli, ha így gondozod nyár végén

hirtv.hu

Durrdefekt után horrorisztikus kamionbaleset

origo.hu

Így tudja a régi tévéjén is nézni az új online szolgáltatókat

lakaskultura.hu

Ha mindent újra kell kezdeni: otthondekorálás friss szingliként

ripost.hu

A cukkinit nem lehet megunni! Édesen és sósan is finom

ripost.hu

Dancing with the Stars: ezt mondta Csuti Kulcsár Edina szerepléséről

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

4 csillagjegy, akik mágnesként vonzzák magukhoz a pénzt

További cikkek

INSIDER

Aprólékosan megtervezték az idei tűzijátékot, kiderültek a részletek

INSIDER

Támogatás: kiderült, kik kaphatnak kedvezményes áron 4220 kWh áramot

INSIDER

Roham indult a hűtő-fűtő klímáért

INSIDER

Napelemekkel is csökkenthető a rezsi, még lehet pályázni

INSIDER

Fordulat az eltűnt inárcsi anya ügyében: még életben lehet a szakértő szerint

INSIDER

„Mit bámulsz, te hülye k**va?” - Tízéves kislányra támadt egy őrjöngő Pécsett

INSIDER

Tinédzser fiú küzdött öngyilkos szomszédja életéért Nógrádban

INSIDER

Halálos fertőzés terjed Magyarországon, Müller Cecília kiadta a riasztást