RETRO RÁDIÓ

Szlávik János: A Szputnyik V ugyanazzal a technológiával készült, mint a brit oltás

SZLÁVIK János
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 23. 16:50

Szlávik János úgy látja, emelkedni kezdett az oltási kedv Magyarországon.

Ahogy megjelent az első hatékony oltás Magyarországon, újra emelkedni kezdett az oltakozási kedv – mondta a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa a M1-nek. Szlávik János elmondta: mostanra már 30 százalék felett van azoknak a száma, akik beoltatnák magukat. Az orosz Szputnyik V vakcináról szólva pedig hangsúlyozta, hogy az hatékony és biztonságos.

„Az első hullám idején sokkal több ember oltatta volna be magát, szabadult volna ki a bezártságból, de nyáron a lazítások idején sokan úgy gondolkodtak, hogy igazából nincs is szükségük az oltásra. Ebből őszre egy komoly oltásellenes hangulat lett” – mondta el Szlávik.

Szlávik János infektológus fõorvos
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Az oltóanyagokat származási helyük alapján kezdték címkézni és így keltettek ellenszenvet a vakcinák iránt.

Aztán a második hullámban, mikor már megérkeztek az első oltások és az emberek látták, hogy hatásos, egyre jobban emelkedni kezdett az oltakozási kedv.

„Akik félnek az oltástól, azokban tudatosítani kell, hogy a gyermekeket is beoltatjuk, olykor utazásokhoz is szükségünk van védőoltásokra, tehát nem hordoznak semmilyen veszélyt” – hangsúlyozta az infektológus.

Sokan azzal támadják a vakcinát, mert „túl gyorsan” lett kifejlesztve. Ez nem azt jelenti, hogy a vakcinák ne lennének biztonságosak, ugyanis pontosan ugyanolyan klinikai vizsgálatokon mentek át, mint bármely más oltóanyag,

a különbség csupán annyi volt, hogy óriási mennyiségű pénznek köszönhetően jóval nagyobb infrastruktúrával, gyorsabban lehetett ezeket az ellenőrzéseket lefolytatni.

Azért, mert egy védőoltás új technológiával készült, attól még teljesen biztonságos

– hangsúlyozta Szlávik János.

Akik a hagyományos technológiájú vakcináktól félnek, azoknak azt kell tudniuk, hogy például az influenzaoltások évről-évre ilyen technológiával készülnek.

A vakcinák technológiája között van különbség, abban viszont nincs, hogy megakadályozzák a betegség súlyos lefolyását és a beteg halálát.

A betegséget eltüntetni nem tudjuk, de a vakcinának köszönhetően meg tudjuk védeni magunkat – mondta az infektológus.

Az orosz Szputnyik V egy harmadik generációs oltóanyag, ugyanilyen az Oxford/AstraZeneca brit vakcina is.

Ezt a technológiát az ebola ellen sikeresen tudták alkalmazni. Ezt a technológiát ültették most át a koronavírus ellen, és úgy tűnik, hogy ez is több mint 90 százalékos hatékonyságú, teljesen ártalmatlan és biztonságos.

Szlávik János kiemelte: amennyiben ilyen típusú vakcina érkezik Magyarországra, és a hatóságok engedélyezik, akkor az emberek nyugodtan beadathatják maguknak, mert megvédi őket a súlyos fertőzéstől.

A tömeges immunitás kialakulásához a koronavírus esetében körülbelül 50-60 százalékos átoltottságra van szükség.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek koronavírusos betegek, de nagy járványt már nem fog okozni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.