1 éve

Mellbevágó: fölé borulva, testével védte a lángoktól kisöccsét Évi

A rendőrök úgy találtak rájuk, hogy Évi még halálában is szorította kistestvérét.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, szörnyű tragédia történt Győrnél: egy család négy tagja vesztette életét egy balesetben. Egyre több szívszaggató részlet derül ki a borzalomról.

A család autója egy trélernek ütközött. A szülők, akik elől ültek, azonnal meghaltak. A hátsó ülésen azonban ott ült a 18 éves lány, Évi és mellette babaülésben 10 hónapos kisöccse, Bálint.

Bálint csak 10 hónapos volt

Hihetetlen lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve előbb kioldozta a gyerekülésből a kis Bálintot, majd próbálta mindkét hátsó ajtót kinyitni. Sikertelenül, ugyanis a roncsolódás miatt nem nyíltak.

Egy-két perc telhetett el így, amikor felcsaptak a lángok, és a kisfiú a belélegzett forró füsttől elvesztette az eszméletét. Nővére azonban nem adta fel: előre döntötte a hátsó ülést, és a csomagtartóba tuszkolta a kisfiú élettelen testét, majd utána mászott. Próbálta kinyitni a csomagtartó ajtaját, de hiába.

Végül utolsó erejével védelmezőn a kisöcsse fölé borulva, testével védte őt a lángoktól. Még a halálában is szorosan fogta őt az egyik kezével. Így találtak rájuk a rendőrök.

(via)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Összeveszett az edzővel, kirúgták Újpestről a magyar válogatott focistát

vg.hu

Így szólt be Joe Bidennek a világ második leggazdagabb embere

metropol.hu

Hatalmas tűz a Tatai utcában! A könnyeikkel küszködve nézik az emberek, ahogy mindenük odalesz – Videó!

mandiner.hu

Nógrádi György: Egyre több ország sorakozik fel Oroszország mögé (videó)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy folyamatosan kémkedik a párja után

hirtv.hu

Migránsok vertek Pride-felvonulókat

origo.hu

Világbajnok fenekével kerget őrületbe a Liverpool szuperszexi focistanője - képek

astronet.hu

Péter története – személyiségvesztés vagy megszállás?

ripost.hu

Las Vegasban villantotta meg tökéletes testét Szandi - Fotó

ripost.hu

Már a magyaroktól venné el a gázt a pánikba esett Manfred Weber

ripost.hu

Magyar lányt vett feleségül a futballsztár Pellé

További cikkek

INSIDER

10+1 tanács, ami segít megvédeni a gyerekeket az internetes veszélyektől

INSIDER

Elképesztő! Megmutatjuk, mi mindent rejt egy gyermekmentő rohamkocsi

INSIDER

Szijjártó: Magyarországnak a béke az érdeke

INSIDER

Tállai András: nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban

INSIDER

Felszúrta a garázda karját a mellére a salgótarjáni férfi

INSIDER

Mind erre vártunk: érkezik a hidegfront, ami véget vet a hőségnek

INSIDER

Diósjenőn eltűnt lányok: megszólalt a szexragadozó nevelőapa édesanyja

INSIDER

Ezzel az olcsó eszközzel kerülhetjük el nyaralás alatt a fertőzést